63-64. Nap, Santiago de Compostella, pihenő és utána Negreira
Ahogy közeledtem az egykori városfalhoz, elértem a San Lázaro-kápolnát.
A Zarándok-zugban Csillának két előadását is meghallgattam a város történetéről és legendáiról – most ezeket a helyeket kerestem a szememmel.
A Capilla de San Lázaro-kápolnáig jöhettek el a betegek (ez kb. 2,5 km-re van a katedrálistól).
Itt nagy rét terült el, a betegek karanténban maradtak a városfalon kívül.
A Capilla de San Pedro 700 méterre van a katedrálistól.
Itt egy monostor is állt, és azok szállhattak meg itt, akik már nem jutottak be a városba.
A városfal 1500 körül épült. Hét kapuja volt, amelyeket éjszakára bezártak.
A városfal nyoma ma is jól látszik a város szerkezetén – ott halad a körút.
Ma egy kút található a helyén (a zebránál van!).
(Köszönöm, Csilla, szinte magam elé tudom képzelni a középkori város képét.)
Aztán haladok tovább.
Az első templom a Santa María do Camiño, a kapuhoz közel.
Itt adtak hálát Máriának az érkezésért.
Utána következik az a templom, amelynek homlokzatán a lelkek tűzben állnak – a Purgatórium.
Majd megérkezünk a Praza de Cervantes térre, amelynek közepén kút áll.
Itt mosakodtak a régiek, itt koldultak, és fogadók is voltak a környéken.
Az Acibechería utca vezet tovább a katedrális felé – ma is a kézművesek utcája.
Az „Acibechería” szó fekete követ jelent, amelyből amuletteket, szuveníreket és faragványokat készítettek (zsírkő).
A fityiszt formázó faragványt a rontás ellen használták.
Egy ilyet már régóta szerettem volna – most vettem hármat, a fiúknak és magamnak.
Innen egy kis utcácska vezet a Via Sacra felé, amely a Szent Kapuhoz ér.
Majd áthaladunk a kapu alatt, ahol mindig szól a kelta dudazene.
És aztán már a katedrális elé érkezünk, a hatalmas Praza do Obradoiro térre.
Mivel későn érkeztem, a délután gyorsan elszaladt.
Beköltöztem a szálláshelyre – ez már legalább a hatodik, amit Santiagóban kipróbálok.
Jó hely, és viszonylag közel van a belvároshoz.
Egy izraeli lánnyal, May-jel beszélgettem.
Meséltem neki a miséről, milyen szép, aztán együtt szaladtunk a katedrálishoz.
Hosszú sor állt, és mire a bejárathoz értünk, öt emberrel előttünk bezárták a kaput – megtelt a templom.
Nem baj, ennek így kellett történnie valamiért.
Megmutattam neki a parkban a Visszhangot és a Zarándok árnyékát a katedrális sarkánál, hogy valami érdekességet is lásson Santiagóban.
A „Zarándok árnyéka” legendáját biztosan sokan ismeritek, de azért röviden leírom az egyik változatát:
Egy pap szerelmes lett egy apácába, és mindig itt, ennél a falnál találkoztak.
Elhatározták, hogy megszöknek.
A pap zarándoknak öltözve itt várta éjfélkor, de a lány nem jött el…
Azóta is ott áll, és várja őt.
Ma éjszakára egy másik, közeli albergue-ben foglaltam szállást, mert itt a hétvégi díjra extra felárat számolnak – plusz 8 eurót.
Fél 7-ig aludtam reggel, aztán kényelmesen lezuhanyoztam és készülődtem.
Utána hátizsákkal mentem be a katedrálishoz.
Napkelte már Santiagóban.
A belváros felé vettem az irányt, hogy elintézzem a zarándokirodában a Compostelát.
Kilenc órakor már láttam az első zarándokokat érkezni a városba – ők a közeli Monte do Gozo-ban aludtak.
Találkoztam zarándoktársaimmal a Le Puy-i útról, Jean-Pierre-rel és Sylviával.
Reggelire croissant ettem a kedvenc pékségemből.
Itt van ez a „kísérleti zebra”, ami szerintem nem nagyon vált be, mert senki sem tudja, mikor lehet rajta átmenni.
Kata emlékeztetett rá, hogy ne felejtsem el Compostelát kérni a ferencesektől is – ilyenem még sosem volt.
11:30-kor nyitották a templom sekrestyéjét, és egy kis sorban állás után ezt is megkaptam.
Utána laminálót próbáltam keresni, hogy az okleveleim ne gyűrődjenek össze a hátizsákban.
Sajnos szombaton zárva voltak az üzletek, így végül vettem egy csövet nekik és megméretszkedtem az üzlet előtt. Ha nem csal, kb. 5kg mínusz otthonhoz képest.
Addigra már közeledett a dél, és kezdtem megéhezni.
Két helyi ételt is megkóstoltam, mert a belvárosban egyszerű bolt nem nagyon van:
– Galleta, citromos
– Empanada, négy sajttal.
A katedrális gyönyörű.
1521-ig nem zárták be a kapuit, a zarándokok bent is alhattak.
A Dicsőség kapuját ma külön jeggyel lehet megnézni – ezt majd legközelebb tervezem.
Egy romantikus kép alapján ilyen lehetett régen:
A tető és a torony látogatására váltottam jegyet – kíváncsi voltam, mert a képeken mindig olyan veszélyesnek tűnt.
A tető elég jól járható, tapadós kőből van, de ónos esőben biztosan elmarad a túra.
Santiagóban rengeteg legenda kering – szinte mindenhez kötődik valami.
A katedrális óratornyáról például ez a mese szól:
A torony mindegyik oldalán különleges, egy mutatós órák vannak.
A legenda szerint az óra néha nem tizenkettőt, hanem tizenhárom harangütést kondít éjfélkor.
Ez az Ördög órájának kezdete, amikor a gonosz egy órára kiszabadul, hogy lelkeket ragadjon el az utcáról.
Senki sem tudja, mikor történik meg – csak azt, hogy ilyenkor jobb otthon maradni, mert az ördög türelmesen vár.
A tetőn található a Cruz Farrapos, vagyis a rongyok keresztje.
Mellette egy medence áll, amelyben régen a zarándokok elégették a rongyaikat.
Ez a ruhaégetési hagyomány sokáig élt, főként az óceánparton, de néhány éve tűzveszély miatt betiltották.
Ez itt a katedrális legrégibb része – a 9. században épült szentély, amelyhez a Szent Kapu tartozik.
A Érdekes még, hogy a múlt század elejéig, a harangozó a családjával fent lakott a tetőn egy kis házban. Volt kert is és kecskéje a tetőn. Most is látszik a kis háztető nyoma a főhomlokzat falán.
A Szent Kapu tér a sörözővel.
Fél három körül Tamás is beérkezett.
Megcsináltatta ő is a Compostelákat – 4466 kilométer lett az útja, amit fél év alatt gyűjtött össze.
Aztán elváltunk azzal, hogy este együtt vacsorázunk.
Én beálltam a sorba a Szent Jakab sírjához és az oltárhoz.
Ezeket minden évben meglátogatom ❤️
Találkoztam Kirstinnel, még Franciaországból ismerem.
Ő Berlinből indult, de Spanyolországban az Északi úton jött.
Később Tamás is visszaért, és együtt vacsoráztunk a szokott helyemen – a zarándokiroda utcájában, a kis kerthelyiségben.
Az idő nagyon szűkös lett, mert 7-ig a becsekkolást is el kellett intézni, és fél 8-kor kezdődött a mise.
A vége ugyanaz lett, mint tegnap: mire odaértünk, bezárták a kaput.
Nem baj – ennek biztosan oka van, hogy kétszer is így jártam.
24-én és 25-én még itt leszek a városban, akkor elmegyek a zarándokmisére, hivatalosan nekem azzal van vége a zarándoklatomnak.
Tamással még megnéztük a parkot is.
Hazafelé ittunk egy búcsúitalt, mert valószínűleg már csak otthon találkozunk legközelebb.
Reggel esett az eső.
A tervem szerint folytattam utamat Muxía felé.
Az eső változó intenzitással, de egész nap kitartott.
A gombáknak jó ez az idő.
Egy helyen vadászat volt, és az egyik kutya egészen a Negreirai hídig elkísért. 🙂
Ott találkozott egy másik kutyával, és lemaradt.
A hagyomány szerint a Negreira folyónál isteni beavatkozás rombolta le a hidat, hogy megmentse Szent Jakab apostol tanítványait a római katonáktól.
Ezt a jelenetet a Negreira címere is megörökíti.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése