1. Nap, Le Puy-Saint-Privat d’Allier


 


A vasútállomásról egyenesen a katedrálist céloztam be, mert ott van a közelében egy donatívó szállás, jó véleményekkel. Már innen is látszott, hogy  különleges természeti adottságai vannak a városnak és az épitményekkel az összhatás csodás. 






A szállásra sajnos ki volt téve, hogy átmenetileg zárva van, de mivel szép az idő, az egyik sátrazási lehetőséget választottam, a St. Georges apácáknál a hátsó kertben, a kápolna mögött. 




Szép a hely, a mosdó is rendes, arra rájöttem, hogy nagyon változatos közönsége lehet a camping helyeknek. Most éppen raszta srácok közé kerültem, kedvesek a sátort is segítettek felállitani, de a zenéjük nekem már hangos kicsit. 



Ahogy elkészült a sátor, indultam a várost felderíteni. Először a Szüz Mária szobrához mentem fel. Nagyon nagy Mária kultusz van franciaországban. Négy jelentős látványossága van a városnak. 



Ebből a katedrálist reggel a zarándokmisén fogom meglátogatni, a világörökség listás Hotel Dieu , egykori zarándokkorházazt hiszem nem látogatható.







A Máriát a kis Jézussal a Krími háborúban az oroszoktól zsákmányolt 213 db ágyúból öntötték. Monumentális alkotás, 16 méter magas, a belsejében csigalépcsőn fel lehet menni, és a tetején kinézni. Lenyűgöző. 




Utána átmentem a másik bazalt vulkán kúpra, ahol a Rocher St Michel d’Aigulhe kápolna áll. 915 ben épitette Godelask püspök miután visszajött Santiagóból. A mellette levő szentély barlang, innen a legenda hogy élt ott egy sárkány amelyet Szt Mihály arkangyal győzött le. 








Az útikönyv két gasztronómiai különlegességet ajánlott, mivel megéheztem, a belvárosban megkóstoltam a Le Puy lencsét kolbásszal. Nagyon finom, hasonló ahogyan otthon csináljuk. 



Ezután lezuhanyoztam és ötkor elmentem a katedrális mögötti. Camino barátok helyére, hogy Credenciált vegyek és mivel van presszójuk, hangulatos kerthelységgel ott maradtam teázni . Az  itallapon látni véltem le Puy másik vevezetességét a  verveine likőrt rendeltem azt is. 



Egy francia ismerősöm szerint a kép alapján ez más valami lehetett, mert zöldebb kellett volna legyen. De finom és sokáig elüldögéltem a kertben. Innen látszik legszebb szögbe a katedrális hátsó tornya is. 



Este már csak az illuminációra voltam kíváncsi, sötétedés után fényfestés van minden nap a falakra. Fél tízre nagy tömeg gyűlt a katedrális elé és kezdődött a vetítés. 





Reggel, sátor bontás , készülődés után hét előtt odaértem a misére . Nagyon szép a szertartás, zarándokáldással. A templom nevezetessége a fekete Madonna. 

Ma az imámban. benne voltatok mind akik ezt olvassátok. 





A leghatásosabb zarándok indító szertartás ez amivel eddig találkoztam. A mise végén szól a pap hogy álljunk kicsit hátrébb, és ajtó nyílik fel a padlóból. Mivel a terep miatt az első emelet a fő szint így  egy lépcső vezet le egyenesen a Camino útvonalára úgy hogy az “arany kapun” át távozunk. 







Az utcákon a kövezetbe épített  jelzéseket követjük. 



A városból kiéve pedig a sárga és piros fehér jelzést kell figyelni. 



 Szép dombos vidéken haladunk, a vörös bazalt tufa közettel van az út megszórva olyan mintha salakon járnánk. És itt legelnek azok a fajta tehenek, amiknek az arca olyan mintha ki lenne sminkelve (Nathalie szerint) és egy speciál étel csak belőlük készül. 




Néhány zarándokkal már beszédbe elegyedtem de pechemre mindegyik tudott angolul így a franciából főként csak a bonjourt gyakoroltam ma. Felértünk a köves Aubrac fennsikra. 




Mondtbonnet  előtt az egyházközség tagjai fogatdást adtak nekünk , fiatalok zenéltek és sütivel , friss italokkal kínáltak bennünket. A  falu végén még egy kávéval frissítettem fel magamat.





Az utolsó 5 km ajándékképpen árnyékos fenyveserdőben vezetett, lefelé lejtett.Az utolsó falu neve Le Chier . Elárulom hogy ha a forditóba beirod vicces jelentése van. 🙂 



Szép nap volt, élveztem a gyaloglást. És itt van újra ez az érzés: jó úton lenni!🥰

Megjegyzések

  1. Köszönöm szépen az imát, én is imádkozom Érted! Nagyon jók a beszámolóid, hangulatosak a képeid. Hálás vagyok érte!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések