17. Nap – Le Rouget – Aumont-Aubrac

 

Délután telefonon beszéltem meg a szállást. Azt gondoltam, Le Rouget-ben, egy kis faluban leszek, de valójában onnan 700 méterre, egy tanyán van a zarándokszállás.

Örültem neki, mert így egy igazi aubraci biofarmot ismerhetek meg. Tavaly aludtam egy hasonlón, és ott is nagyon érdekes volt, ráadásul finom helyi termékekből állították össze az ellátást.

Hárman szálltunk meg itt ezen a napon: Jean-Philippe, egy baszk zarándok, és később délután megérkezett Darius is, akivel az előző éjszakát töltöttem. Mindkettőjük útját vízhólyagok nehezítik. Jean-Philippe a francia zoknikat hibáztatja (nem nagyon szereti a franciákat), Darius pedig reggel egy 8 kg-os csomagot adott fel haza, de még így is nehezebb a hátizsákja az enyémnél.

A házigazdák kedves, egyszerű falusi emberek. Délután még a szénabálák behordását végezték, este a teheneket etették meg, a fejőgépek is működtek, de azért szakítottak egy kis időt velünk is beszélgetni.

A vacsora pedig „magnifique” volt. Előételnek paradicsomos babsalátát kaptunk. A főétel borjúragu volt párolt zöldségekkel („sauté de veau”, ahogy a háziasszonyunk nevezte).

Utána különleges házi sajtokat és cseresznyés pitét kaptunk.

Délután csak egy kicsit körbesétáltam a tanyát. Igazából egy nagy épület az egész: abban van a tehénistálló, a gépszín, a csűr, a lakás és a zarándokszállás is. Két kedves kutya is tartozik a családhoz, az egyik neve Astérix.

Szép lehet itt élni, de azt láttam, hogy munka van bőven.

A Plô kereszt

A reggeli francia szokás szerint bagett, vaj, dzsem, narancslé és kávé volt. De ilyen finom házi dzsemet rég ettem. Világbajnok a 2024-es myrtille (áfonya) dzsemjük.

Hat előtt tíz perccel már az ösvényen voltam.

Reggeli pára a rétek fölött.

Szeretem, ha a helyekhez valamilyen irodalmi vonatkozás is kapcsolódik. Paul Éluard a 20. századi francia költészet nagy alakja volt. Szürrealista versei egyszerű, közvetlen nyelven szólnak szerelemről, szabadságról és emberi méltóságról. A háború alatt versei miatt a németek üldözték, és a Saint-Alban-sur-Limagnole-i elmegyógyintézetben rejtőzködött. Itt is van eltemetve.

Ilyenkor mindig ki van téve néhány bölcs idézet, amin el lehet gondolkodni.

Például ez:

„Ahogy a szeretet mélyül, a szavak egyre kevésbé fontosak. (Éluard)

Vagy : « Je t’aime pour toutes les femmes que je n’ai pas connues. »
„Azért szeretlek, mert benned vannak mindazok a nők, akiket soha nem ismertem.” P. Éluard)

A Limagnole egy szép kis folyó.

Az is nagyon tetszik, hogy a sok száz éves, romos épületeket helyreállítják, nem pedig elbontják.

Sziklás a talaj, sziklás és gyökeres az ösvény, de nagyon szép.

Odalent a város, ahonnan jöttem.

Ez a seprűzanóttal feldíszített szakasz volt ma a kedvencem.

Itt ért utol Kevin Németországból, és egy ideig együtt haladtunk. Otthonról indult, a Fekete-erdőből, és Portugáliába tart. A kedvenc zenéje az Omegától a Gyöngyhajú lány. Le is játszotta. Láttam már őket néhányszor a másik német sráccal, néha bivakolnak.

Tizenegy óra körül eleredt az eső. Felvettem a poncsómat. Nem sokkal később láttam, hogy a lyoni fiatal pár egy fenyőfa alá húzódott be, és csak egy szál pólóban voltak. Megkérdeztem, van-e poncsójuk. Nem volt, úgyhogy felajánlottam a Temuról rendelt egyszer használatos kis esőkabátomat a hölgynek. Pont ezért tettem be a zsákba, hogy hátha valakinek szüksége lesz rá. Nagyon hálálkodtak, így megvolt a mai jó cselekedet is.

Rövidesen feltűnt a város határát jelző tábla.

„Il n’y a pas de hasard, il n’y a que des rendez-vous.”
„Nincsenek véletlenek, csak találkozások.(Éluard)