21. nap – Campuac – Conques

 

Leótól kapott telefonszámon Yván jelentkezett, és mondta, hogy van ma éjszakára szállás, vacsorát is tud adni. Campuacban van a szálláshely.

Van egy hasonló hangzású, Golinhac nevű város is a közelben, minden útjelző táblánál kellett néznem a térképet, hogy össze ne keverjem Campuac-ot és Golinhac-ot.

Végül odaértem. És leesett az állam.

A városka régi házakból áll, a „gîte” épülete a templommal szemben áll, és csodálatos. Borostyánnal befuttatott, olyan, mintha egy Jane Austen-regénybe csöppentem volna. Valójában egy régi kastélyépület.

Yván (Ivánnak mondják) az udvaron fogadott, nagyon kedves ember. Felkísért a tetőtérben lévő szobámba. Mondta, hogy mivel ma nincsenek sokan, saját külön szobát tud adni. Az ár ugyanaz, mint Leo lakókocsis szállásán.

Furcsa volt, amikor mondta, hogy az ajtókat mindig tartsuk csukva a macskák miatt. Azt hittem, félreértettem valamit. De ahogy mentünk le a lépcsőházban, máris találkoztam a macskákkal.

A bélyegzőjén is macskák vannak.

Az épület 700 éves. Nemrég kezdték felújítani, minden nagyon szép. A szobám mellett fürdőszoba és egy kis konyha is van. 

Az sem véletlen, hogy Leo ma zárva volt. Ezt látnom kellett.

Hét óra előtt pár perccel lementem az ebédlőbe a vacsorához. Rajtam kívül csak három hölgy vendég volt: két testvér Lyonból és az unokahúguk Marseille-ből.

Kedvesek voltak, lassan beszéltek, így egész jól értettem őket. A vacsora nagyon finom volt. Zöldségkrémlevest készített Yván, magyar füstölt paprikával fűszerezve.

A főétel tanyasi csirke volt, nagyon ízletes, igazán kiváló szakács.

Desszertnek pedig nekiállt palacsintát sütni: baracklekvárral, őszi baracklekvárral, gesztenyekrémmel és sós karamellkrémmel. Mindegyiket megkóstoltam – fantasztikus volt.

Sütés közben mesélt a ház felújításának történetéről, persze már gyorsabban, úgyhogy keveset értettem belőle, csak kb. Miről van szó. .

Vacsora után felajánlotta, hogy szívesen körbevezet bennünket a házban. A zarándokszálláson kívül nagyon szép lakosztályokat is kialakított – igazi kastélyhangulat.

Reggelit nem kértem a korai indulás miatt, így szokás szerint hat előtt már az ösvényen voltam.

Borús reggelek után végre igazi napfelkeltét látok.

Lépten-nyomon a hárs finom illata: gyönyörűen virágoznak a fák, zsongnak rajtuk a méhek. Remélem, otthon is ugyanígy virágzik.

Idilli táj tavakkal és tehenekkel.

Képzőművészeti installáció.

Virágzó szelídgesztenyés – nagyon sok gesztenyés van errefelé. Méhparadicsom.

Ma csak egy kisebb város esett útba: Lunel.

Utána egy szép hegygerincen lefelé vezetett az ösvény, messzire el lehetett látni, erdők és legelők váltakoztak.

Ma nem siettem, tegnap elég közel sikerült kerülni Conques-hoz. Délben hosszabb pihenőt tartottam egy diófa árnyékában. Paradicsomos tonhalsaláta konzervet ettem, és a panorámát csodáltam.

Rousseau ezt az érzést talán jobban meg tudta fogalmazni az Egy magányos sétáló álmodozásai című művében:

„Amikor egyedül járok, gondolataim szabadon követik egymást, és a lelkem nyugalmat talál.”