19. nap – Saint-Côme-d’Olt – Campuac

A szállásom  Saint-Côme-d’Olt  ban éppen a Camino utcájában volt. Tavaly ebben a városban a kempingben sátoroztam. Az is jó volt, de akkor szép idő volt. Ebben az esőben örülök, hogy ágyat foglaltam.

A város fő nevezetessége a bolondos csavart tetőzetű templomtorony. Olyan mint egy oriási csavart fagyi. 

A meleg vizes zuhany mindig a nap fénypontja, de ma talán még jobban esett.

Minden ruhámat szárítani kellett. Annie, a házinéni kikészítette az újságpapírokat, azzal tömtük ki a cipőket. Szárítóállványt adott, és begyújtott az ebédlőben a kis kandallóba.

Mivel mindhárom pár zoknim csuromvizes lett, a kandallópárkányra akasztotta ki őket száradni. Kár, hogy ezt nem fényképeztem le; úgy nézett ki, mint karácsonykor, amikor a Télapót várják.

Mindenki nagyon elcsigázottan érkezett. Egy anya a lányával – ő el is esett útközben, de már jobban van –, és három nyugdíjas hölgy, akik rövidebb távot jöttek. A vendéglátás igazán figyelmes volt, és a vacsora kiváló.

Előtte asztali áldás-kártyát kellett húzni. Oxána, a legfiatalabb vállalkozott rá, és felolvasta. Le is fényképeztem, ez volt a szövege.

Vacsorára Annie meghívott két papot. Mindketten afrikaiak voltak. Tavaly is azt tapasztaltam, hogy a legtöbb templomban az afrikai kontinensről érkezett papok szolgáltak. Vidámak voltak, kedvesek és érdekes dolgokat meséltek, én pedig mindig tanulok valamit.

Zöldségkrémleves volt, utána csirkecomb krumplival. Nagyon finom volt.

Majd egy gyümölcsös desszert következett.

Reggel lent készülődtem az előszobában.

Több szakaszon a Lot folyó mellett halad az út.

Egy helyen volt egy tábla, amely jelezte, hogy régen vízierőmű-gát állt is állt itt.

Espalion a folyóparton álló palotáival és régi hídjaival fogadott.

 

A Régi Palotát (Vieux-Palais) reneszánsz stílusban építtette 1572-ben Espalion kormányzója, ikertornyai védelmi célokat szolgáltak

Ez a város is mesés. Ma piaci nap lehetett, mert a főutcán kirakodtak a termelők. A boulangerie-nél reggeliztem.

Aztán Thorstennel találkoztam. Le Puy-ben ugyanazon a szálláshelyen aludtunk, és azóta is többször egymásra köszöntünk, de csak most ismerkedtünk meg közelebbről. Ő az egyik srác, akinek az a terve, hogy Portugáliáig gyalogol. Sokszor alszik kempingben vagy menedékhelyeken.

Telnek a hetek. Taizében még virágzó repcetáblákat láttam, most pedig már kezdenek beérni.

Ez a mai út a gyönyörű kisvárosok napja. Estaing már a harmadik festői ékszerdoboz.

Innen származik Giscard d’Estaing, a korábbi francia köztársasági elnök. Találtam is egy emléktáblát róla.

Az estaingi kávé mellett felhívtam Leót Fontenilles-ben, akinél tavaly sátraztam, hogy alhatok-e nála. Azt mondta, sajnos ma zárva van, de van egy barátja nem sokkal messzebb, Campuacban, próbáljam meg őt. Átküldi a számát.

Így még nincs szállásom, az út gyönyörű, az eső úgy tűnik, elvonult, van nálam sátor, úgyhogy nem nyugtalankodom.

Talán a mai napomra is igaz Saint-Exupéry meglátása:

„On ne va jamais aussi loin que lorsqu’on ne sait pas où l’on va.”
→ Soha nem jutunk olyan messzire, mint amikor nem tudjuk, hová megyünk