27. nap – Béars – Cahors

Ismét Béars-ban szálltam meg a Cahors előtti utolsó etapra, mert tavaly is nagyon jól éreztem magam ezen a szálláson.

A zarándokszállás kis, három–négy ágyas szobácskákra van osztva. Most egy francia férfival osztottam meg a háromágyas helyiséget – valóságos kényeztetés volt a sátrazós éjszakák után.

Ma is nagyon kellemes lakótársaim voltak, főként hölgyek. Kedvesen kérdezgettek, és dicsérték a francia tudásomat 😂 Persze azt nem tudják, mennyi mindent nem értek a társalgásból.

A nyelveket tanuló barátaimnak üzenem: a nyelvtan nem is olyan fontos, bátran mondjátok, ami eszetekbe jut. Inkább a szókincs számít. Néha, ha eszembe jut, összerakok egy-egy múlt időt is. De általában a „tegnap” vagy „holnap” szavakból már kitalálják, mit szeretnék mondani, és kedvesen segítenek, tanítgatnak.

Megnéztem a tavaly ugyanitt írt naplómat is:
„Kellemes hangulatban telt a vacsora, a franciából persze nagyon keveset értettem, de majdnem mindegyikük beszél angolul is.”
Ehhez képest most már sokat fejlődtem.

Pontosan úgy volt, mint tavaly: hét órára mondták a vacsorát, lementünk az ebédlő-nappaliba, és két tál mogyoró, valamint házi készítésű likőr mellett – ha jól értettem, bodzaszörpből erjesztve – majdnem egy órát beszélgettünk. Így a vacsorára már rendesen kiéheztünk.

Nagyon finom cukkini krémleves volt, 

utána lecsós csirkecomb rizzsel, 

desszertnek pedig kekszes joghurt.

Fél hétig aludtam, itt, az út vége felé már ez is jól esik. Amíg úton vagyok, mindig türelmetlenül várom az indulást, most viszont inkább a megérkezés nyugalma van bennem.

Ma volt a legkésőbbi indulásom: 7:40-kor, egy kényelmes, tipikusan francia reggeli után.

Mindig esznek valami édességet reggelire, mégsem látok sok túlsúlyos embert – úgy látszik, nem ez a döntő.

A folyóvölgyben halad az út, a már megszokott csodás környezetben: alattam a folyó, mellettem sziklafalak. Valóban festői ez a táj. Egyik helyen egy festővel is találkoztam munka közben.

A történelemmel itt minden kanyarban találkozni lehet.

Azt hiszem, ezek a kukák voltak, amelyekről tegnap vacsora előtt a házigazdánk beszélt: itt kell jobbra fordulni, ha a szebbik úton akarunk menni. És valóban, gyönyörű szakasz következett a folyó mentén.

Az utolsó etap mindig különleges. Most az is, hogy nem Santiagóba érkezem meg, hanem csak egy köztes városba, Cahors-ba . A mai nap rövid volt, nagyjából 16 km, jó terepen, nagyrészt a folyó mellett – ez így egy kényelmes levezetés.

Itt a régi vasút nyomvonalán alakították ki a kerékpárutat.

Szép helyeken haladtam a folyó és egy csatorna mentén is, ahol éppen egy hajót zsilipeltek át – egyfajta „önkiszolgáló” rendszerben: a férfi vezette a hajót, az asszony pedig tekerte a zsilip mechanikáját.

Cahorsban tavaly Jacques-nál szálltam meg, aki igazi zarándok, saját tapasztalatból alakította ki a szállását. Tegnap felhívtam, de sajnos minden hely foglalt volt. A „Zöld Pillangót” (Papillon Vert) ajánlotta, így őket hívtam fel.

A déli harangszóra már Cahorsban voltam.

Annyira szép ez a város: egész reneszánsz utcák maradtak meg eredeti állapotukban.

Mivel bőven volt időm a 15 órás check-inig, elsétáltam megnézni a vasútállomást, ahonnan holnap reggel indul a vonatom,

 majd a város nevezetességét, az 1300 óta álló Valentré-hidat. Megkerestem rajta az ördög domborművét is. 

A legenda szerint az építész az ördög segítségét kérte a híd befejezéséhez, cserébe a lelkét ígérte. Amikor a munka majdnem elkészült, az ördögöt lehetetlen feladattal bízta meg: szitával kellett volna vizet hordania a torony tetejére. Az ördög kudarcot vallott, így az alku nem teljesült, az építész pedig megmenekült. Dühében az ördög minden éjjel kivette a híd utolsó kövét.

Ezután visszasétáltam a belvárosba – még mindig volt egy órám a Zöld Pillangó nyitásáig.

Ma olvastam egy cédulán, hogy Nietzsche szerint az igazán értékes gondolatok séta közben születnek. Nálam is így történt: útközben jutott eszembe, hogy a következő utamat talán nem Lourdes-ban kellene kezdenem, ahogy eredetileg terveztem, hanem inkább innen folytatni majd tovább Santiago felé.