41. Nap Logroño-Najera

 Logroño nagy város, szépek a belvárosi sétálóutcái is, nem csak az Óváros. La Rioja fővárosa, és nagyon jól kihasználja a Camino-ban betöltött szerepét. Ez még inkább emeli a Világörökség fényét és hírnevét.

A szállást pontosan kettőkor nyitották ki. Addig tajvani barátaimmal várakoztunk a téren.

Kedvelem őket: kedvesek, szerények, és érdekli őket az itteni kultúra és történelem. Kunnal Roncesvalles óta  párhuzamosan haladunk.

Beregisztráltunk. Az az idős úr ült az íróasztalnál, aki 25 évvel ezelőtt alapította itt a zarándokszállást. Két idősebb önkéntes segít neki, az egyik ausztrál, a másik spanyol.

Megkaptuk az ágyneműt, kényelmes ágyat kaptam az ajtóhoz közel. A napi rutin feladatok után sétáltam egyet a városban.

A főtéren valami ünnepség készülődött. Színpadot állítottak, a hangosítást próbálták, az árusok előkészítették az ételeket és a borokat. Talán borünnep van? Vettem egy fürt szőlőt, és kiültem egy padra, ahová még odasütött a nap. Nagyon kellemes volt.

Az utcákon különböző felvonulásokkal találkoztam. Gyerekeket is vittek kocsikon, majd bábuk szórakoztatták a tömeget. Elöl ijesztő figurák mentek, őket követték a magas bábok.

Még a mosott ruhát is csodás műemlékek közé tettem ki száradni. Ez a szállás is adományos.

Közösen mentünk a fél nyolcas misére. Még a négy tajvani is eljött, egyikük először vett részt katolikus szertartáson.

A templom Szent Jakab tiszteletére épült, szinte minden ábrázolás az ő történetét meséli el. Római kori alapokra épült, és a templomos lovagoknak is volt benne szerepe.

A mise végén, szokás szerint, előre hívott bennünket a pap. A hatalmas faragott oltárkép tábláin bemutatta Szent Jakab apostol történetét, és elmagyarázta, miért zarándokolunk Santiagóba. Egy spanyol fiú angolra fordította. Így mindenkinek összeállt a kép.

Röviden a történet: Szent Jakab, Zebedeus fia, galileai halász volt, akit Jézus elhívott az apostolok közé. A hagyomány szerint a feltámadás után Spanyolországban hirdette az evangéliumot, majd visszatért Jeruzsálembe. Heródes Kr. u. 44-ben lefejeztette. Tanítványai a holttestét hajón vitték Hispániába, ahol Compostela vidékén temették el. Síremléke évszázadok múltán újra előkerült, és azóta a keresztény világ egyik legnagyobb zarándokhelye lett.

Nyolckor közös vacsorát kaptunk az emeleti ebédlőben. Vendéglátónk beszélt kicsit a szállásról, örült, hogy ma ilyen nemzetközi zarándokcsapatot láthat vendégül. Huszonnégyen ültünk az asztalnál, 15 országból.

Igazi camino-s asztali áldás gyanánt megtanította mindannyiunknak a Kallictus-kódexben leírt Camino-induló első sorát, és közösen el is énekeltük: „Ultreia, suseia…” (Gyerünk előre és fölfelé…)

A vacsora egyszerű, de tökéletes volt: saláta, tészta paradicsomos mártásban, és végül egy gyümölcsjoghurt.

Vacsoránál az egyik tajvani lány mellé kerültem, és sok érdekeset mesélt a szigetükről. Már 23 millióan lakják.

Ezután, aki akart, átmehetett a templomba esti imádságra. Voltak előkészített imaszövegek a világ valamennyi nyelvén. Én is kaptam magyart. Az önkéntes kiosztotta, ki melyik imát vagy zsoltárt olvassa fel a saját nyelvén. Rám éppen a záró fohász jutott, magyarul.

Ez az egyszerű körülmények között, de szeretettel teli este újabb szép élményt adott, és a lelkemet gazdagította. 

Reggel korán ébredtem. A reggeli már ki volt készítve az ebédlőben: kávé lekváros kenyérrel.

Elindultam a városból kifelé. Elég csípős reggel volt, 5 fok a BBC időjárás-jelentése szerint. Most először vettem észre, hogy látszik a leheletem. A polár mellény és a szélkabát járás közben még elégnek bizonyult, de van még réteg, ha hidegebb lesz. Egy kesztyűt talán majd keresek valamelyik szálláson az otthagyott dolgok ládájában.

Jelek az úton: az első hét után most másodszor lett egy kis vízhólyag a jobb kisujjamon. Talán furcsa, de számomra ez is egy üzenet. Drága Katim egyik télen eltörte ugyanezt az ujját, nem jól forrt össze, és mindig fájlalta. Most minden lépésben rá emlékeztet. Ezzel a gondolattal egészen más érzés viselni ezt az apró körülményt is

Az autópálya kerítéseit a Camino mentén sok zarándok használja emlékhelynek. Lehetőség kínálkozik, hogy két ágacskát a drótfonatba fonjunk szeretteink emlékére. Én is elhelyeztem az enyémet.

Fél nyolcra kivilágosodott. Egy dombtetőről egy bika sziluettje figyelte az utamat.

Egy egykori zarándokkórház-szállás romjai mellett mentem el.

La Rioja a bor hazája.

Navarrete: az első nagyobbacska város. Egykori gazdagságát mutatja hatalmas, gyönyörűen díszített temploma. Fazekasságáról híres messze földön, Spanyolország „Korondja”.

Pompás pihenőhely, csak kár, hogy még túl korán volt.

A táj gyönyörű, mint a Balaton-felvidék, ezzel a sok szőlővel.

Ma ennél a pihenőnél tízóraiztam. A tájépítészek néha hajlamosak túlzásba esni. :-)

Najeraig szőlőültetvények , bor gazdaságok közt vezet az út. Volt ahol éppen folyt a szüret. 

Nem sokára feltűntek a város házai. Ez is egy tartalmas és szép nap volt. A záró fohász, amelyet este felolvastam, a zsebemben maradt, és most újra a kezembe akadt. Ide, a végére befényképezem :)