36. Nap. – Zabaldika-Pamplona

 

Zabaldika előtt a forrásnál találkoztam Hugh-val, a Philadelphiai ügyvéddel. Nagyon kedves fiú. Mivel mára még nem volt elképzelése, ajánlottam neki, hogy nézze meg ezt az egyházi szállást, ahova én tartok, mert nagyon kedves hely.

’22-ben jártam itt a templomban, meg lehet kondítani a harangot, és már akkor elhatároztam, hogy egyszer a szállást is ki kell próbálni.

Ahogy beléptünk, a kedves házigazdák az íróasztalnál ültek, és szigorú arccal „Full, completo”, vagyis „megtelt” szavakkal fogadtak. De csak a hatásra voltak kíváncsiak: azonnal mosolyra görbült a szájuk, és nagy ölelgetések közepette leültettek minket, majd ice teával kínáltak.

Elmesélték, hogyan működnek ők, megmutatták a délutáni programot, és elhelyezkedhettünk a szép, nemrég felújított hálóteremben. A szállásért és étkezésért adományt elfogadnak. Ilyenkor az olcsóbb önkormányzati szolgáltatás árát szoktam bedobni.

A szálláson találkoztam az első magyar zarándokkal az utamon. Márta Békéscsabáról jött, és az első Caminóját járja.

A közös programok sorra követték egymást. Hatkor bemutatták a 12. századi templomot. A toronyba fel lehetett menni, meg lehetett kondítani a harangot, és pecsételtek az útlevelünkbe.

Kis cédulákon imákat, hálaadást lehetett a Jézus-szobor mellé ragasztani.

Fél 7-kor zarándokmisén vettünk részt. 

Minden nyelven megvolt az imádság.

Aztán fél 8-tól közös vacsora következett: saláta előételnek, utána húsos tésztát kaptunk, desszertnek joghurtot. Kiváló vacsora volt.

Egy ilyen szállás sokkal-sokkal személyesebb, mint bármelyik másik. Már a vacsoránál mindenkit ismertünk névről, tudtuk, honnan jött. Remek, barátságos emberekkel találkoztam.

Fél 9-kor a templom karzatán gyertyafénynél volt egy kis hangulatos közös imádság, éneklés, aztán elmentünk aludni.

Az önkéntesek egy házaspár és két idős hölgy, talán apácák lehetnek civilben. Nagyon kedvesek, rendkívül műveltek, mindketten három nyelven folyékonyan fordítanak. Az egyikükkel beszélgettem, mesélte, hogy járt Budapesten több egyházi eseményen is. Minden elismerésem ezeknek a szeretetreméltó önkénteseknek, akik minden nap a zarándokokért az egész idejüket áldozzák.

Nagyon szép délután és este volt, főként az ehhez hasonló élmények amik vonzanak erre az útra ❤️

Éjjel heves vihar volt, dörgéssel-villámlással. Bőséges reggeli után indultam Pamplonába. Az eső addigra elállt.

Kilencre már Pamplonába értem. Nagy örömmel láttam a weboldalon, hogy a magyar túrabolt, a „Caminoteca” vasárnap is nyitva van. Hónapokkal ezelőtt rendeltem egy új Hoka cipőt az itteni magyar túraboltos házaspártól, mert kiszámoltam, hogy 1100 km lesz a mostaniban addigra, ami kb. az élettartama egy ilyennek. Az enyém elég jól kibírta. Kirstinének 800 km után tükörsima volt a talpa.

Istvánék nem voltak ugyan itthon, de a kollégája kis keresgélés után megtalálta a cipőmet. 😊 Remélem, beválik ez is, a régi Hokából hármat elhasználtam már, de sajnos az a típus kifutott.

A bolttól látni a katedrálist. Először oda indultam. Közben eleredt az eső. Sokáig időztem bent, a padokban ülve, a műalkotásokban gyönyörködve. A navarrai királyok sírja is itt van.

A város nagy főtere a Plaza del Castillo, kávézókkal, tapas bárokkal. Ernest Hemingway nagy rajongója volt Pamplonának, különösen a bikafuttatásnak. Szeretem a könyveit.

A Plaza del Castillo környékén kedvenc bárja, a Café Iruña ma is működik.

Az emléktábla a fordítóval kicsit zavaros. Szobrot csak ezt láttam.

A szállás nyitásáig még másfél órám volt, beültem az autentikus hangulatot élvezni. Ahogy a Fieszta című regényében írja: „Kávéztunk az Iruñában, kényelmes, fonott székekben ülve, az árkádsorok hűvöséből a nagy térre nézve.”