39. Nap Estella-Los Arcos

 Azt gondoltam, szeptember a Camino Frances fő szezonja, és nem lesz könnyű szállást találni, de eddig szerencsém volt. Az estellai San Miguel 28 ágya is csak félig telt meg.

Nagyon kellemes délutánt, estét töltöttem Estellában, jóakaratú emberek társaságában.

A szállás nem túl nagy, de otthonos. Két nagy szobája van és két fürdője, így egyikben a férfiak alszanak, a másikban a nők. Egy kicsi konyha van, és az előtér egyben ebédlő is.

Még út közben összetalálkoztam Edytával, Lengyelországból. Jót beszélgettünk. Ő is ír blogot, de ételekről. Főleg süteményreceptek, például dobostorta meg őszibarackos túrótorta is van a magyar ételek közül. Fél 1-re már a San Miguel zarándokszállásra értünk. Nyitásig a fél órát a napon sütkérezve töltöttük, gyönyörű ez a szeptemberi vénasszonyok nyara.

Még indulás előtt kaptam Boros Esztertől egy könyvecskét, amit maga írt a Caminohoz. Sok szép idézet van benne, az egyik éppen ideillik: „Egy utazást nem kilométerekben, hanem barátokban mérünk.” Ma is az utam tovább gazdagodott barátokkal.

Az önkéntesünk, Marlene Belgiumból, végtelenül kedves teremtés. Ez az első szolgálata, és egyedül van az egész alberguéban.

Látszik, hogy szívvel-lélekkel csinálja a szolgálatát. A 7 órás misére együtt mentünk, és közben elmesélte a kalandjait. Az első napján például hatalmas vihar tört ki a mise alatt. A szakadó esőben elveszítette a peregrinóit, ráadásul el is tévedt a városban. Folyton kérdezgetnie kellett, merre van a San Miguel. Amikor hazaértek csuromvizesen, talált egy fél üveg likőrt, és megitták közösen.

A mise nagyon szép volt, a végén a sekrestyében kaptunk egy kis zarándokima-szöveget, amit közösen elolvastunk, és a pap megáldott bennünket.

Délután még sétáltam egyet a városban. Nagyon szépek Estella természeti adottságai: egy kis folyó két oldalán épült, és egy hatalmas szikla magasodik fölé.

Sok középkori épülete és reneszánsz palotája van.

Vettem sonkát és tojást vacsorára a kis boltban, és feladtam otthonra a sátrat és az útikönyvet a postahivatalban. A postás nagyon kedves volt, és az emberek sem türelmetlenek: mosolyogva kivárták, míg 10 perc alatt a kisasszony bedobozolta a csomagomat és elintézte a feladást.

Este Marlene még meleg kakaót is csinált nekünk, és reggel hatra beígért egy különlegesen finom, erős kávét reggelire.

Nem túlzott, tényleg finom volt, a vajas-lekváros pirítóssal 11-ig elvoltam.

Hűvös a reggel, de azért ennyire nem. Ezeknek a hőmérőknek sem lehet mindig hinni :-)

Ma Navarra szőlővidékén haladunk. Már reggel, Estellát elhagyva két kilométerre van a nevezetes borkút. Egy borgazdaság a Camino mellett építette ezt a borforrást a zarándokoknak. Egyik csapból bort tudsz tölteni magadnak, a másikból vizet. Legutóbb még sötétben értem ide, akkor üres volt a csap. Most megkóstolhattam a helyi vörösbort, Kunnal, a tajvani sráccal koccintottunk is.

Még a borkút előtt van egy kis kovácsműhely, gyönyörű dolgokat készítenek, pecsétet is adtak.

Ezután választani kell útvonalat. Én újra Villamayor de Monjardín felé kanyarodtam, (a város Sancho király éidején X. Sz. Navarra legnagyobb erődje volt) mert ez volt az egyik kedvenc szakaszom legutóbb.

A csúcsos hegy tetején vár áll, a táj gyönyörű. Mint a Balaton-felvidéken egy tanúhegy.

Donatívó asztalka az erdőben.

És a gyönyörű spanyol kiskertek egy szál gaz nélkül.

Itt van ez a festői forrásfoglalás, (A Mórok kútja) ahol három éve előszőr találkoztam Dániellel és az olasz fiúkkal, akikkel később Grañónban összebarátkoztunk.

Ezüstfa – a mi otthoni olajfánk.

Egy kisebb sziesztát tartottam.

Azután Emmával, aki kanadai, gyalogoltunk sokáig egy tempóban, beszélgetve. Gyorsan haladt az idő a gyönyörű tájon. 11-re a nap is kisütött, türkizkék lett az ég. 

Ma is öröm volt a gyaloglás. Lehet, hogy az 1 kg 30 dkg is számított, amivel könnyebb lett a csomag. De ami biztos:     I love the Camino…