42. Nap Najera–Granon

 Az utolsó kilométerek Najera előtt elég lassan fogytak. 1:30–ra elértem a városi üzemeltetésű szálláshelyhez.

Itt csak egy ilyen olcsóbb szállás van a városban, 6 €-ért. Elég népszerű, mire odaértem, már egy csomó hátizsák állt sorban a bejáratnál. Leraktam az enyémet is; ilyenkor ez a szokás, a hátizsákok állnak sorban, mi pedig már pihenhetünk a közeli padokon.

A szálláshely nagyon alap felszereltségű, de minden megvan, amire szükség van.

A hatalmas hálóterem egy tér, de négyágyas boxokra van felosztva, ez így sokkal otthonosabbá teszi.

Egy mosolygós, kedves angol pár önkénteskedik most itt, gyorsan és ügyesen intézték a becsekkolást.

Tavaly itt kipróbáltam a zarándokmenüt, és nagyon finom is volt. Most mindenképpen el kellett menjek a szupermarketbe, mert elfogyott az eldobható borotvám és a szappanom is. És ha már ott voltam, vettem mikróban melegíthető rizses húst vacsorára.

Egy instant levessel, és utána egy gyümölcsjoghurt desszerttel kitűnő vacsora volt.

Az önkéntesektől tudtuk, hogy 7:30-kor lesz mise a templomban. Először a kolostorhoz siettem, mert hatalmas épülete messziről látszik a városból. De zárva volt, és kedves helybeliek útba igazítottak a három saroknyira lévő templomhoz.

A mise után zarándokáldás következett, de ennek ceremóniája mindenhol egyedi. Itt az volt az érdekesség, hogy a végén mindenki háromszor megcsendíthette a kis harangot: először Jézus, másodszor Mária, harmadszor Szent Jakab tiszteletére (ha jól

értettem).

Nem is volt olyan egyszerű megszólaltatni, Edytának éppen sikerült.

Kellemes, pihentető estém volt Najerában. Azután a szilikon füldugóval percek alatt elaludtam.

Reggel szokás szerint öt előtt 10 perccel ébredtem fel. Ilyenkor szeretem elolvasni a napi evangéliumot, és megcsinálok egy francia leckét a Duolingón.

Utána csendben felnyaláboltam a hálózsákot, fogtam a hátizsákomat, és csendben kimentem az ebédlőbe készülődni.

Kedves vendéglátóink itt is készítettek ki lekvárt, vajat, kenyeret, és már lefőztek egy adag kávét, mire felkeltem. Adomány fejében lehet fogyasztani.

5:30-kor már a város utcáin a Camino jeleket kerestem.

Az útjelzések, mint az egész úton, félreérthetetlenek. Tavaly Pesten részt vettem José előadásán, aki egy csapattal a 80-as évek elején felélesztette a Camino hagyományát. Ők kutatták fel a régi dokumentumokból az eredeti útvonalat, és jelölték ki először a sárga nyilakkal.

Bizony, sokat köszönhetünk nekik: a Camino soha nem volt még ilyen népszerű. Tavaly már elérte a félmilliót a Santiago-ba érkező zarándokok száma.

A Camino a testi és lelki egészségre is rendkívül jó hatással van. A civilizációs betegségekkel, stresszel, mozgáshiánnyal küzdőknek az orvos akár receptre is írhatná. Nézzétek csak a telefonos egészségügyi statisztikáimat.

Egyébként francia barátaimtól tudom, hogy náluk létezik Camino-terápia is, ami fiatalok beilleszkedését segíti: egy mentorral több hónapig járnak a Caminón, és a szociális integrációt támogatja.

Minden nap megcsodálom a nagyszerű spanyol öntözőcsatornákat, akvaduktokat, amelyek mindenhová eljuttatják a vizet.

7:00-ra elértem az első települést, Azofrát. Szép látvány a kivilágított utca, az ilyen szépen csempézett utcanévtáblák is vannak.

Ilyen kis üzenetekkel is biztatják egymást a zarándokok.

A Camino egyik ajándéka, hogy minden apróságot megtanulsz értékelni és örülni tudsz ezeknek a csekélységeknek. Örültél már például valaha egy csomag papírzsebkendőnek? Én nagyon, mert végre egy food truckban 1 €-ért hozzájutottam egy 10 db-os csomaghoz. Nem vagyok megfázva, de a hűvös reggeleken néha szükség van rá. Az áruházakban pedig csak 100-as kiszerelésben kapható. Nagyon egyszerű itt az élet, csak az alap szükségletek. És ez különlegesen széppé teszi a napokat.

Igazából mindennek lehet örülni: a napfelkeltének, hogy éppen nem fáj a lábad, egy mosolynak, egy köszönésnek, egy apró gesztusnak – itt minden ajándék. (Persze otthon is, csak itt kontrasztosabb.)

Aztán egy kisebb, vadonatúj települést értünk el, üdülőterület lehet: nagy golf- és labdajátékpálya, csarnok épült, és rengeteg új ház.

Aztán learatott dombok közt halad az út.

A felhők közt egy út vezet az égbe.

Alattam Santo Domingo, a távolban pedig a nagy északi hegyvonulat látszik, a Kantábriai-hegység. Aki az északi utat választja, vagy a Camino Primitivo-t, az közelebbről is megismerheti ezeket a hegyeket.

Emlékszem, hogy ezt a szakaszt éreztem a holtpontnak 2022-ben: nagyon nehezen haladtam a június végi melegben. Ezen segített át a négy francia lány társasága, akiket utolértem, és egész nap gyönyörű, több szólamú, vidám énekeiket hallgathattam.

Ugyanennél a pihenőnél álltunk meg a múltkor is, és köszöntem el a lányoktól. Alattam Santo Domingo de Calzada.

Itt is kapni ám finom francia sajtokat: tegnap végre 10 dkg-os kiszerelésben is találtam.

A santo domingói templom különlegessége, hogy a templomban ketrecben mindig tartanak egy pár csirkét a 12. század óta, ami az itteni csodára emlékeztet. A legenda szerint egy fiút lopással vádoltak és felköttették. Mikor a szülei megérkeztek, látták, hogy még él, és szaladtak a bíróhoz, hogy engedje el. A bíró azt válaszolta: „A fiad annyira él, mint ezek a sült csirkék a tálban”, mire a csirkék életre keltek.

Múltkor elmaradt a templom látogatás, most bepótoltam. 

A csirkék ketrece:

Innen már a következő város Granon, a mai célom.