37. Nap. -Pamplona-Puenta la Reina

 Jó érzés, hogy ennyien kísértek gondolatban, olvastok és együtt haladtok velem 36 nap után is 🙂🙏

1.00-re a Betánia szálláshoz mentem nyitásra. Egy portugál srác és tajvani ismerősöm már előttem ott voltak. A Roncesvallesi vacsoránál ültem mellette. Furcsa, hogy tajvani létére nem nagyon tud angolul, de kézzel-lábbal jól megértjük egymást.

A két korombeli önkéntes vezeti a házat, szeretettel fogadtak minket, megmutatták a szállásunkat a második emeleten.

Remek, 20 fős szállás egy patinás épületben.

Mialatt Giovanni csinálta a regisztrációt – ő tud jobban angolul –, Dávid már nekilátott a nyolc órai vacsora előkészítésének.

Közben lassan meg is érkeztek a többiek, majdnem megtelt a szálláshely.

A regisztrációnál kaptunk egy mosózsákot is, és délutánra kimosták a ruhákat.

Az itteni vendégszeretet ismét megmelengette a szívemet.

A tusolás és pihenés után még mindig nagyon korán volt, elindultam a várost megnézni. Ez igazából egy pihenőnap, mindössze 8 km-es távolsággal. A Carrefourban megvettem a holnapi tízórait meg egy narancslevet. Érezhetően olcsóbb minden, mint Franciaországban: ugyanaz a narancslé 50 centtel kevesebbe került.

Megcsodáltam a gyönyörű barokk városházát, ez a város egyik nevezetessége.

Aztán megint a Plaza del Castillo-nál lyukadtam ki. Könyvnapok lehetnek most Pamplonában, mert a téren körben könyvárusító pavilonok állnak.

Nagyon tetszik a város, pezsgő élet van, sok kulturális eseménnyel. Teljesen véletlenül az egyik házban koncertet is észrevettem, egy ideig hallgattam. Egy kiállítóterembe pedig karikatúra-kiállításra tértem be.

Sok helyen úgy látszik, egész évben állnak az utca menti karámok, amiknek a San Fermín – a bikafuttatás – ünnepségen van szerepe. Három éve júliusban éppen abban az időben jöttem erre. Az ajándékboltok most is persze tele vannak San Fermín-emlékekkel.

Azután még felmentem az erőd bástyájára, innen nagyszerű panoráma nyílik a városra és a környékre. Felhívtam a fiúkat, egy kicsit tudtam mutatni nekik a városból.

6.00-kor kezdődött a mise a San Lorenzo templomban, ami legközelebb esik a szállásunkhoz. Beültem a misére, a prédikációban Santiago sokszor szerepelt.

Hazaérve rövidesen már terítettek is a vacsorához. Újabb zarándokokkal ismerkedtem meg. A mellettem ülő holland férfi sokszor járt Magyarországon agrárszakemberként, de már ő is nyugdíjas. A Bábolnai gazdasággal jó kapcsolatban volt, és szép emlékeket őriz Magyarországról.

A vacsora egyszerű volt, de nagyon kellemes. Előételnek saláta tonhallal, főételnek olyasmi, mint az Ikeában a svéd húsgolyók krumplipürével, végül egy gyümölcsjoghurt. A bor, a víz és a kenyér természetesen elmaradhatatlan volt.

Vacsora után mindannyian lementünk a hatalmas, gyönyörű barokk kápolnába egy esti imádságra. A pap nagyon szép zenét kapcsolt be, és volt egy kis idő a nap eseményein elmélkedni. Maradandó, szép este volt ez is.

Jó alvás és kiadós reggeli után 7-kor indultam.

Pamplonából a kivezető út szép, parkos környezetben halad az országút mellett. A hőmérő 9 °-ot mutatott. Amikor legutóbb erre jártam, hajnalban is 30° volt.

Most érzem, hogy igazán jólesik a gyaloglás. Mintha megolajozták volna az ízületeimet. És úgy gondolom, ez nemcsak a fizikai edzettségnek köszönhető: ha belül akár csak egy árnyalattal kiegyensúlyozottabb vagyok, a test ujjongva örül neki, és visszajelzi az örömét.

Békés, csöndes táj Pamplona után.

Gyönyörű panoráma a városra visszanézve.

Don Quijote modern óriásai a hegytetőn. Az a dobozka a tetején maga akkora, mint egy kamion.

Aztán elérem a Perdón-csúcsot, az ikonikus zarándokszobrokat. Itt tartottam a 10 órás pihenőt, és cipőt is cseréltem. A sátramat a további szakaszon a hátizsákomon szárítgattam, mert azt is szeretném postán hazaküldeni.

Egy közös kép a mudival is 🙂

Aztán elindultam lefelé a meredek, kavicsos úton a vadonatúj Hokában.

Később magyaltölgyek alatt vezetett az ösvény (Quercus ilex), más néven örökzöld tölgy vagy magyaltölgy. Ez a mediterrán vidéken honos tölgyfaj, amelynek bőrszerű, sötétzöld levelei a magyaléhoz hasonlítanak

Ma is, ebben a ragyogó időben, a gyönyörű navarrai tájon haladva úgy éreztem, hogy minden megtett kilométer ajándék. A csend, a panoráma és a belső béke együttese felejthetetlen nappá tette ezt az ut

at