52. Nap. -Leon-Hospital del Orbigo

 León hatalmas város, messziről kimagaslik a gyönyörű katedrális.

Beth-tel, az ausztrál ügyvéddel beszélgetve gyorsan elszaladt az idő, és máris a belvárosba, a szálláshoz értem éppen a déli nyitásra.

Itt aludtam legutóbb is, jó emlékeim vannak róla. Az önkéntesek kedvesek, a hálótermek tágasak, és van elég konnektor. Alul található a konyha.

Mivel ez a monostorhoz tartozó egyházi szállás, külön hálótermei vannak a férfiaknak és a nőknek.

Miután lezuhanyoztam, elindultam a tervemet megvalósítani. Még reggel, a hidegben kitaláltam, hogy Leónban veszek majd egy kesztyűt.

Kisétáltam az 1,8 km-re lévő Decathlon áruházhoz. Képzeletben már válogattam a kesztyűfajták között, és egy meleg sapka is rákerült a bevásárlólistára

.

Hatalmas bevásárlóközpont van León szélén. Minden kapható lenne itt – csak nem hétfőn. Messziről gyanús volt, hogy a parkolók üresek. Egyedül a McDonald’s volt nyitva.

Ha már így jártam, meg éhes is voltam addigra, beültem két cheeseburgerre és egy koffeinmentes kávéra.

Visszafelé a katedrális irányába mentem. Találkoztam argentin ismerősömmel a szállásról. Most nem vettem belépőt a katedrálisba, mert három éve már megcsodáltam és végigfényképeztem.

 Talán ez volt a kedvencem a francia út nagy szentélyei közül. A burgosi talán pompásabb, több kincs van felhalmozva, de ez lenyűgöző — mint ahogy Nényei Zita, zarándok-elődöm is írja:

„A katedrális egyszerűen a megdicsőült alázat, a legcsendesebb, s épp ezért legvalódibb tökéletesség. Mikor még kevesen tudtak olvasni, szobrokba, képekbe, színekbe, formákba ‘írták’ a Bibliát, hogy a legszegényebb, a legtudatlanabb is ‘el tudja olvasni’, meg tudja érteni. És matériába öntötték a korukat, a hitüket, erejüket, reményeiket, kétségbeesésüket, rajongásukat, bűnbánatukat. Minden, amik–akik voltak, amit éreztek vagy tudtak, anyagi formában jut kifejezésre itt. Megrendítő élmény belépni.”

Most csak a belső kerengőt és a kápolnát néztem meg.

A város pezsgő, nyüzsgő utcáin sétáltam. Kiülős éttermek, kávézók minden belvárosi utcán és téren.

A Plaza Mayoron az esti koncert előkészületei zajlanak.

Bevásároltam egy szupermarketben holnapra, és az esti zarándokmiséig a szálláson pihentem, olvastam.

Hétkor együtt mentünk át a szomszédos templomba. Itt találkoztam Mei-vel, a dél-koreai, de Franciaországban élő ismerősömmel. Őneki itt fejeződik be az idei Caminója — busszal megy még Santiagóba és ki a tengerhez. Örültünk, hogy így legalább el tudtunk köszönni. Szépek ezek a Caminón kötött barátságok. Hiába rövidek, mégis mélyek. Ahogy Edyta olyan jól mondta:

“We stay a Camino family forever.”

A mise egyben vesperás volt. A 15 nővér gyönyörűen énekelt és imádkozott. Néhányat hallgattam az utóbbi időben, de talán ez volt a legszebben megkomponálva — több szólamban, karmesterrel.

Utána az egyik mosolygós afrikai nővér átvezetett minket egy mellékkápolnába, és elmondtuk közösen a zarándokimát.

Este még egy kör sétára indultam, hogy megnézzem az esti várost. Ha lehetséges, még többen nyüzsögtek az utcákon, mint délután.

A katedrálistól felhívtam a fiúkat is. 

 

Hazafelé pedig belehallgattam egy kicsit Xoel López koncertjébe a Plaza Mayorban — a Proyecto Península fesztivál keretében tartották.

Nyugodalmas, jó éjszakánk volt. Itt a kaput 6 órakor nyitják ki, úgyhogy ehhez igazítottam a készülődést.

A reggeli León

Ezzel a képpel búcsúzunk el a várostól.

De a városból a kivezető út még nagyon hosszú — az elővárosokkal együtt, úgyhogy 12 km-t haladunk utcákon, utak mellett.

A gólyák már hazamentek, a fészek visszavárja őket.

Tízóraihoz, pihenőnek ezt a helyet találtam.

Itt vannak ezek a jól kerékpározható zarándokutak.

Egy kamionos étteremnél kávéztam.

A kis boltban vettem ezeket a finomságokat.

1 órára St. Martinba értem. Tavaly bicikliztem idáig — emlékszem, a táv innen már csak 7 km Orbigóig. 😊