53. Nap. Hospital del Orbigo-Astorga
Hospital del Orbigo a kedvenc városom a Camino Francés-en. Tavaly nyáron két hétig önkénteskedtem itt, és kicsit olyan, mintha haza jönnék.
10 év óta főleg magyar önkéntesek működtetik ezt a szálláshelyet, segítenek Manuel atyának. Sokukat ismerem innen, vagy még a Pesti Szent Jakab rendezvényekről.
Klári, aki sok évig itt lakott az albergue-ben, és szervezte a munkákat, idén vett egy házat nem messze.
Itt tényleg minden virág, ágy és egyebek az ismerőseim, mert én locsoltam, takarítottam stb. őket.
És itt történt velem három éve „az üzenet csodája” — az eset, amióta szilárdan tudom, hogy a csodák valóban léteznek.
Röviden: egy hirtelen ötlettől vezérelve egy apró cédulán üzenetet hagytam a szállás üzenőfalán. Annak, hogy a lemaradt Camino-társam, akinek szólt, valaha is rátaláljon, nagyjából annyi esélye volt, mintha palackpostát dobtam volna az óceánba, abban a reményben, hogy az pontosan ahhoz a kikötőhöz és emberhez sodródik, akinek szántam.
És mégis — három nap múlva Isabelle megtalálta az üzenetet. Valami megmagyarázhatatlan történt.
Elhelyezkedtem, zuhanyoztam és mentem bevásárolni.
A falunak két nagyobb üzlete van kint az országút mellett. Az egyik a Supermercado Dia, ahol minden élelmiszert kapni lehet, a másik pedig a China Store, ahol élelmiszeren kívül az égvilágon mindent lehet kapni. Tavaly a bicikliszereléstől kezdve az egérméregig mindenfélét vettünk itt.
Természetesen kaptam kesztyűt, sapkát, vettem egy Duck Tape-et esetleges további hátizsákjavításhoz és egy sebtapaszt tartaléknak. Mindezért hat és fél eurót fizettem csak.
Szokás szerint 7.00-kor az atya lejött és mesélt a zarándokoknak. Encuentro-nak nevezik ezt a lelki beszélgetést.
Tavaly többször is részt vettem, és többnyire ugyanazokat a Camino-s történeteket meséli el — nagy hittel, meggyőzően. Azzal kezdi, hogy ránk mutat: „Ti vagytok az igazi zarándokok! A többiek ott kint a kertben csak kirándulók és turisták. Azért ültök most itt velem, mert a hitet keresitek, szomjazzátok (mint az allegorikus szomjas zarándok szobra Astorga felé), még ha nem is tudtok erről.”
Elmondott egy példát is egy buddhista lányról, aki csak 15–20 kilométert tudott gyalogolni eddig, de maga sem tudta hogyan, Leónból mégis megtette a 34 km-t Orbigóig. Valami hívta. Eljött a beszélgetésre, és ez megváltoztatta az életét. Megkeresztelkedett azóta.
„Azért hív az Úr a Caminóra, mert valamit adni akar neked. Nem biztos, hogy éppen azt, amit szeretnél (pl. az ötös lottó számait), hanem amire a legnagyobb szükséged van. És ő pontosan tudja, mi ez: egy barátság, valami tanítás, vagy csak az, hogy nyitott tudj lenni a világ befogadására. És ettől gyakran megváltozunk a zarándoklat alatt.”
8.00 órakor átmentem a misére a templomba.
Ezután – mi más is történhetne Orbigóban? – csodálatos módon és váratlanul Klári várt a templom ajtajában. Nagy öröm volt viszontlátni egymást.
Mivel tudtam, hogy az albergéből már elköltözött, nem tudtam, hogy Astorgában van-e vagy merre. És érdeklődni sem tudtam iránta Carlostól, az önkéntestől, mert csak spanyolul tud.
Beszélgettünk, és közben meg is mutatta a májusban vásárolt, szép, hagyományos spanyol elrendezésű „patio”-s és hátsó kertes házát, amelyben most zajlanak a felújítási munkák. Jó volt látni az örömöt, a terveket, a lelkesedést. Sok egészséget, erőt kívánok a munkákhoz, Klári, és teljen nagyon sok örömöd az eredményben. 🤗
Villares de Orbigo-ban ez a bácsi pecsétel a kidekorált garázsában.
A következő falu nevét a neves gitármárkáról jegyeztem meg. :-)
A napkelte szép volt ma is.
Azután következett ez a hippi tanya. Én már mindenben csodát látok, de tegnap a boltban nézegettem a lekvárokat és vajakat, hogy jó lenne tízóraira valami ilyesmit kenni a bagettre. De csak nagy kiszerelésben volt kapható. Hát most nézzétek: tízórai időben ide varázsolódott elém a vaj és a jam. :-)
Ezután Maria-Luisával beszélgettem Olaszországból.
10 előtt elértem az Astorga előtti magaslaton álló Santo Toribio-keresztet. A napkeltében csodálatos látvány volt. A kereszt azt a helyet jelöli, ahol a város püspöke lerázta Astorga porát is a sarujáról, hogy „még azt se vigye magával”. Mivel szívvel-lélekkel megtett mindent a városért, még a Szentföldre is elment, hogy szerezzen egy darabot Jézus keresztjéből — és mégis méltánytalanul bántak vele, a hálátlan hívek elüldözték.
Ilyen képem volt tavaly is, csak akkor napnyugtával.
Innen már csak pár percre van a „Szomjas zarándok” szobra. 🙂
Azután nemsokára már feltűntek a katedrális tornyai
Megjegyzések
Megjegyzés küldése