47. Nap San Anton (a rom)-San Nicolas kápolna

 

46 nap és ennyi féle szálláshely után nem gondoltam, hogy még a vendégszeretet terén újabb meglepetés fog érni.

A szálláshely a kolostorromban, úgy tudom, egy ideig nem működött. Most a San Antón Egyesület nagy-nagy lelkesedéssel és odaadással üzemelteti Ciccio vezetésével.

San Antón (a rom) falai között töltött délután és éjszaka felejthetetlen marad. Itt is érvényesült a szabály: minél egyszerűbb a külsőség, annál meghittebb a tartalom.

Nyolcan szálltunk meg ma zarándokok erre az éjszakára, Amerikától Koreáig mindenféle nemzetiségűek. Andrea, az olasz srác, akit az útról ismerek, fordított spanyolról angolra.

San Antón kolostorát 1100-as években alapították. Az antóni szerzetesek rendje a zarándokok gondozására és gyógyításra volt szentelve, a Tau-keresztet kapták a gonosz elleni védelem jeléül. 

Miután a rend 1787-ben megszűnt, az épület is elpusztult. Köveit a burgosi katedrális építéséhez elhordták.

A kolostor bejáratát egy magasított, 16. századi boltív védte. Ez, a csodálatos gótikus homlokzat és a csúcsíves ablakok ma is állnak.

A szállás rendkívül egyszerű. Egy kis fedett része van csak: itt található az étkező és a konyha, elválasztva a hálóteremtől, amelyben hat emeletes ágy van.

Elektromosság nincs, de ez még meghittebbé teszi az estét.

Most épp a forrás is elapadt, amely a vizet szolgáltatta, így marmonkannákban hoztak vizet házigazdáink .

6.00-kor volt egy közös meditáció a helyreállított oltár előtt, kis székeken. Hasonlóan Tosantoshoz itt is az előttünk itt járt testvéreinkért imádkoztunk.

Egy nagy kosárból mindenki húzott egy angol nyelvű „Kedves Zarándokok” kezdetű üzenetet, és azt olvasta fel.

Ahogy átfutottam a sorokat, azonnal éreztem, hogy ez a levél nem véletlenül került a kezembe – ez a Camino újabb varázslata.

Amíg a többiek vidám „Buen Camino” tartalmú leveleket olvastak fel, az én levelemben a saját történetemhez nagyon hasonló sorok voltak megírva. Mondtam is a többieknek, hogy ez olyan, mintha rólam szólna.

7.00-kor közösen megterítettük a kinti asztalokat, és vacsoráztunk. Vegyes saláta volt előételként.

Utána egy kis kóstoló abból a paprikás

krumpliból, amit az önkéntesek a vendégeiknek főztek ebédre – ez is nagyon finom volt.

A főfogás pedig paella a tenger gyümölcseivel. Próbáltam úgy szedni, hogy inkább csak rizs kerüljön a tányéromba, mert bevallom, nem tudom, hogyan kell megpucolni ezeket a rákocskákat.

Nagyon finom volt a vacsora, kaptunk hozzá egy kis vino tintót és dinnyét is.

A mosogatásra és elpakolásra már sötétben került sor. Nagyon hangulatos és vidám volt gyertyavilágítás mellett.

Megnéztük a tiszta égboltot, és rövid beszélgetés után korán lefeküdtünk a sötétben.

7.00-ra készítettek nekünk reggelit, ezt is sötétben fogyasztottuk el, majd vendéglátóink reggeli programot is szerveztek: reggeli után együtt misére mentünk a 2 km-re lévő Santa Clara apátságba.

Az itteni mise egészen különleges. Az apácák egy másik helyiségben, ráccsal elválasztva vesznek részt a szertartáson. Gyönyörűen énekelnek és hangszereken játszanak.

A mise után kaptunk pecsétet, és egy érdekes forgóajtós megoldású ablakon keresztül lehetett vásárolni az apácák készített süteményekből. Különlegesen finom volt.

Ezután elköszöntünk Cicciotol és két kedves önkéntesünktől, és elindultunk Castrojeriz felé vissza a Camino útvonalára.

Castrojeriz festőien szép város, várrommal és templomokkal a hegyoldalon.

A város után emlékeztem erre a hegyoldalra: egy meredek oldalú úton kell felkapaszkodni, és utána már a fensík következik.

Felértünk, és innen kezdve síkság.

Illetve még ez a nagy lejtő, aminek a képe azt hiszem, mindenki emlékezetében megmarad, aki járt már erre.

Ennél a pihenőnél legutóbb megáltam. Már nagyon közel járok a mai célomhoz,  délre San Nicolasba érek.

Amiben San Antonba  részünk volt ezért érdemes volt Burgostol  a hosszabb etapot megtenni

Ugyanitt már nyolcszáz éve is zarándokokat fogadtak. Akkor is ételt, pihenést és imádságot kaptak, ahogy mi ma. Az épület rom, de a szellem ugyanaz maradt: vendéget befogadni, testvérként tekinteni a vándorra. „A vendégben mindig Krisztust fogadjátok” – írja Szent Benedek, és itt valóban érezni lehetett, hogy ez ma is él.❤️