44. Nap-Tosantos-Atapuerca
Tosantoshoz közeledve már messziről feltűnik a falu fölé emelkedő sziklás hegy a barlangokkal és szentélyekkel.
Egykor nyit a szálláshely, addig a közeli bár teraszán pihentem.
Most is, akárcsak első utamon, ez a hely adott számomra az egyik legmeghatározóbb élményt – és ez elsősorban vendéglátóink különösen szívélyes hozzáállásán múlott.
Juan, egy korombeli férfi, 25 éve vezeti a szálláshelyet. Hatodmagával ők állították helyre az egykori romos épületet azzal a gondolattal és hitvallással, hogy mindenben segítsék a zarándokokat, hogy eljussanak Santiagóba.
És ahogyan ezt az esti ima előtt elmesélte Juan, ehhez nem csak a fizikai pihenésre van szüksége a zarándoknak. Hogy ne csak mint egy zombi, fáradtan és üresen cipelve a testét menjen végig az úton, hanem kipihent állapotban és békés lélekkel folytassa innen a zarándoklatát.
Ezen a szálláson arra is figyelnek, és hangsúlyozták, hogy meglegyen a hét óra alvás a zarándokoknak, ezért szigorú lámpaoltást és ébresztőt vezettek be.
És lelki muníciót, szeretetet kapjanak, ami gondolatokat és érzéseket ad az útra, amik sokáig velünk maradnak.
Az épület is gyönyörű. Kívül-belül a girbegurba faváz látható: mennyire megbecsülték ezen a vidéken a fát, bármilyen minőségűt felhasználtak az építkezéshez.
Az olasz önkéntes srác bejelentkezéskor megmutatta a délutánra tervezett programot.
Hagytak időt bőven regenerálódni, még a nadrágomat is ki tudtam mosni, és a szélben vacsoráig megszáradt.
Majd 4 órakor egy falubeli vezetésével közösen felkirándultunk a hegyen lévő templomhoz.
800 évvel ezelőtt La Ermita kolostorok voltak itt a környéken, a barlangban és a sziklákban, és az elhaladó zarándokokat szolgálták. De már azt megelőzően is volt itt szentély, ezt is megtekinthettük.
Utána kinyitotta a templomot, amit később, a 17. században alakítottak ki a barlangból.
Fél 6-kor láttunk neki a közös vacsora előkészítésének. Most a sárgarépát vágtam apróra a salátába. A tésztafőzésben olasz önkéntesünk nem engedett segíteni, eredeti olasz receptjével akart meglepni bennünket.
Desszertnek csokipudingot készítettek.
Vacsora után felmentünk a kis imaterembe. Itt már régóta szép hagyomány, hogy a zarándokok egymásért imádkoznak. Mindenki – név nélkül – leírhatja a nehézségét, gondját vagy azt a célt, amiért a Caminóra indult, egy „Levél a Zarándoknak…” kezdetű, rövid üzenetben. A következő héten itt megszálló vándorok felolvassák ezeket a leveleket, és imádkoznak az ismeretlen testvérért, hogy oldódjon meg a terhe. Mindenki a saját hazájából érkező zarándok levelét kapja kézhez. Ez a szokás megható, szívet érintő és felemelő.
Bőséges reggeli után mindenki egy szoros baráti öleléssel indulhat útnak.
Házi kis védőszent-szobor.
Eleinte szántások közt, majd erdőben halad az út.
Villafranca Montes de Oca után 1150 méter magasra kapaszkodunk. Valaha ebben az erdőben sok rabló tanyázott, de úgy látszik, a templomos lovagok jó munkát végeztek – most eggyel sem találkoztunk.
Szép volt az útvonal: árnyas, természetes és változatos erdőkön vezetett. Molyhos tölgy, cser, madárberkenye, nyír, füzek alatt erikákat, páfrányokat, seprőzanótot ismertem fel.
Itt már az útjelzések feltüntetik Santiago távolságát.
Az Oca-hegyre vezető út elég meredek. Egy alaszkai zarándokot értem utol, és jó volt kicsit beszélgetni. Megdicsérte az angolomat. Már nem ő az első, és mindig meglepődöm, de jól esik. Pedig tényleg csak basic, amit én tudok. Ha társaságban pörgő nyelvvel társalognak, nem értek mindent.
A távolban már látom a food truckot, amire emlékeztem. Akkor is mókás totemoszlopokkal hívta fel magára a figyelmet. Most a szép hirdetőtáblái és az öltözéke csalogatja a vásárlókat. Vettem tőle egy banánt és egy különlegesen finom kávét.
Az erdőből kiérve San Juan de Ortega következik. Itt kávéztunk három éve Isabelle-el, most is tartottam itt egy kis pihenőt.
A falu templomának van egy nevezetessége, a „fény csodája”. Úgy építették meg, hogy évente egyszer az ablakon beeső fény pont az oszlopfőn lévő szentre essen.Sajnos zárva volt.
Mostanra már összebarátkoztam a cipőimmel. Az első héten kicsit szoknunk kellett egymást, de most már érzem minden előnyét: jól visznek, ruganyosak.
Az ősemberről tudom, Tosantos már közel van.Itt találták az egyik legrégibb barlangi ősember leletet.
Nagyon szép nap volt: szép tájon, jó érzésekkel, nosztalgiával. Ismert helyeket láttam viszont új szemmel.
Lehet, hogy az Út nekem most nem konkrét dolgokat akar adni, hanem egy új szívet: békésebbet, tágasabbat, amely talán máshogy fogadja ugyanazokat a kérdéseket? 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése