46. Nap Burgos-San Anton (a rom

 A déli nyitásra éppen odaértem a nagy, városi szálláshelyhez. Két újdonsült japán ismerősömmel vártuk ki, amíg sorra kerülünk.

Ez a szállás is nagyon modern, kizárólag zarándokokat fogad. Három emeletes, de mégis kényelmes: hagytak helyet az ágyaknak, van elég zuhanyzó és vécé.

Most is, szerintem ugyanazt az ágyat kaptam, mint a múltkor: a 142-est.

Zuhanyoztam, mostam, kiteregettem a napos teraszra a ruhákat száradni, és elindultam a várost megnézni, vásárolni és vacsorázni valamit.

Először tettem pár kört a belváros utcáin és terein. Nagyon szép a város, tágas terekkel, sétálóutca az egész régi belváros. Sok nyüzsgő ember, gondtalan turisták – barátságos benyomást kelt az egész város.

Egy közeli DIA szupermarketben vettem holnapra reggelit és tízórait, meg szappant is, amiből már a másodikat fogyasztottam el.

Sajnos megint csak kettes kiszerelésben kaptam, mint általában. Nem baj, jó lesz később vagy elajándékozom.

Visszafelé megláttam egy szimpatikus vendéglőt, ahol napi menüt hirdettek.

Nem is voltak sokan, beültem hát az egyik asztalhoz. Felfigyeltem rá, hogy a mellettem levő asztalnál a házaspár románul beszélget a pincérnővel. Utána beszédbe elegyedtem velük, és kiderült, hogy erdélyi magyarok. Ők a másodikak mióta elindultam, akikkel magyarul beszélgetek – ha a német Olit és a lengyel Editát nem számolom, akik csak pár szót tudtak. Örülök, hogy megismertem őket. Nem zarándokúton vannak, hanem nyaralni, kedves emberek.

A pincérnő hozta az étlapot, hogy miből lehet a menüt választani. Bevetve román nyelvtudásomat „mulțumesc”-kel köszöntem meg.

Articsókát választottam libamájjal előételnek, mert még sosem kóstoltam ilyet.

Második fogásnak pedig galíciai sonkát, mert az tűnt a legtájjellegűbbnek. Hasonlított a főtt sonkához, amit húsvétkor eszünk.

Desszertnek sajttortát kértem: nagyon finom, krémes állagú volt, és bor is járt a vacsorához.

Finom is volt, jól is laktam, és így néha gyűjtök egy kis gasztronómiai élményt is.

A zarándokszálláson olvastam, hogy fél 8-kor lesz a katedrálisban zarándokmise. Mivel legutóbb vettem belépőt a katedrálisba és mindent alaposan végignéztem, most gondoltam, csak a misére megyek be.

A burgosi székesegyház építését 1221-ben kezdték, és véglegesen csak a 18. században fejezték be, így a gótika több korszakának stíluselemeit is magán viseli. UNESCO világörökségi
helyszín, híres tornyairól, kápolnáiról és El Cid (a hadvezér) sírjáról. Egy szép amerikai film róla, Charlton Hestonnal és Sophia Lorennel világszerte híressé tette.

A misét a Szent Jakab-kápolnában tartották, ami magában akkora, mint kb. a nagymarosi templom.

Pompás szertartás volt, nyolc pap vett részt a celebrálásban. Errefelé nagyon sok tömjént füstölnek, hozzátartozik a liturgiához. A végén természetesen volt zarándokáldás, szentelt vízzel is meghintettek bennünket. Emlékül egy képeslapot kaptunk.

A mise után már kezdett sötétedni, felkapcsolták a világítást, sokat az utcákon. Esti fényben is szép arcát mutatja a város. Felhívtam még a fiúkat, és korán lefeküdtem.

A nagy kaput reggel pontosan hatkor nyitják, korábban nem lehet távozni. Ez most nem volt probléma, nyáron viszont a meleg napok miatt türelmetlenül vártuk a korai indulást.

A városból kifelé vezető úton vannak ezek a szép, színes zarándokszobrok.

A városkapu.

Kicsit ködös, de enyhébb a reggel.

Tardajosban a nyilakon kívül ilyen szép, egyedi útjelző táblák is ki vannak téve.

És itt vannak ezek a klasszikus és újabb házfal-festmények.

A köd délelőtt kitartott, aztán mégis a nap győzött.

Hornillos del Caminóban megálltam egy kis pihenőre. A bárban vettem egy „café con leche”-t, és megettem a tegnap vásárolt sonkát bagettel. 

Ehhez a városkához is kötődik egy baromfis legenda. Egy kis szobrot is állítottak neki a főtéren. Ez arra az esetre emlékeztet, mikor Napóleon katonái ellopták a falusiak utolsó kakasait is, és eldugták a cuccaikban. A polgármester számonkérésre a főtérre hívta a katonákat, akik tagadtak. Mikor az asszonyok Szent Antalhoz imádkoztak, egy kakas a dobban elkezdett kukorékolni.

Ugyanebben a faluban van Martín Shane fiának (Emiliónak) a szálláshelye.

San Bol is egy szálláshely, kilométerekre mindentől, egy kis oázis a nagy pusztában.

Hontanasban tartottam egy utolsó pihenőt. A bárban vettem egy kólát, és egy croissant,   kaptam hozzá vajjal és lekvárral. Velem szemben az albergue, ahol tavaly aludtam.

Aztán továbbindultam az utolsó 6 km-re. Vannak itt egyéb romok is, útközben . Szent Anton romjaihoz igyekszem.

Talán azért nem veszi „Isten útjának” a Caminót a graffiti szerzője, mert úgy érzi, itt több szeretettel és kedvességgel találkozik, mint a mindennapokban.

Burgos után a Caminón – a közhiedelem szerint – a Mezeta fennsík egyhangú tája miatt a „test” után a „gondolkodás” kerül a fókuszba.

Az előbbi mondat nekem is Dosztojevszkij egy szép gondolatát juttatta eszembe. Meg kerestem gyorsan, a Karamazov testvérek című regényből:

„… Mert a szeretet olyan kincs, amelyért mindent megadhatsz, s nemcsak a te bűneidet váltja meg, hanem másokét is.”

”