2.nap, Rates- Portela



 


Kettőkor nyitott a Ratesi municipal szállás. Az önkéntesek kedvesen fogadtak. Szép nagy albergue régi épületből kialakítva 60 ággyal. Nincs szállásdíj hanem adományt lehet bedobni a dobozba. Az udvaron régi agrár eszközökből van kiállítás, valamelyik videóban láttam már ezeket. 

Azt lehetett olvasni hogy sokan vannak az úton ehhez képest tegnap senkivel nem találkoztam útközben, a szálláson is kb. csak tizen voltunk összesen.






Zuhanyozás  , mosás után jólesett egy kis pihenés. Vasárnap lévén a boltok zárva vannak , csak éttermes vacsora jött számításba. Az egyik már bezárt mire odaértem, úgyhogy a mellette lévő pizzázóba tértem be. Ki volt írva, hogy van Frachesinha, ami általában jó tartalmas étel és szeretem. Itt inkább meleg szendvicsre hasonlított, nem volt sült tojás sem a tetején sem a paradicsomos szósz. De finom volt, ropogós és ízlett. 



Utána megnéztem a falu nevezetességét, az egykori bences monostort, az Iglesia Romanicát. Érdekes infókat olvastam: A clunyi bencés apátságot 910-ben alapították Franciaországban . A kor legnagyobb keresztény temploma volt. Fénykorában 2000 kolostor tartozott irányítása alá, többek közt ez a ratesi monostor is. Ez is állt már 1100- ban, római szentély az alapja. Cluny a szellemi, művészeti, társadalmi és gazdasági fejlődés középpontja volt, ösztönözte a középkori társadalom fejlődését. Szép az épület díszítése, látszik hogy nagyon régi, mint nálunk az Árpád koriak.






Mire visszaértem a szállásra, a spanyol fiúk már eléggé jó hangulatban várták az esti EB döntőt, pedig az csak 9-kor kezdődött.

A srác aki a mi szobánkban lakott már a meccs kezdete előtt kifeküdt. Fölsegítettük az ágyra majd olyan hangosan elkezdett horkolni amilyet még nem hallottam. 

A kedves önkéntes viccesen fogta fel a szituációt jót derült rajta és úgy csinált mintha vezényelne a horkoláshoz ,majd mondta nekünk hogy másik üres szobába költözzünk át. Így aztán végül a két olasz, a német és cseh lány,  meg én nyugodalmas an töltöttük az éjszakát. Ritka az ilyen eset, de ez is a Camino🤷‍♂️

Úgy látszik a srác álmában is jól tudott drukkolni mert végül győztek a spanyolok 2:1-re.




Rates


Reggel 5.00-előtt ébredtem, jól haladt a készülődés. Hatkor már elég világos volt, nem volt szükség  fejlámpára mikor útnak indultam (holnap után kell majd, ha Spanyolországban vissza állítjuk az órát). A kimosott zoknijaim nem száradtak meg azok ma a hátizsákon utaztak.



Ahogy kiértem a faluból kukoricások és szőlők közt vezet az út, és csakúgy mint sok helyen Galíciában, az utat itt is kőfalak határolják. Nem tudom mi célt szolgáltak, talán birtok határokat jelez De mindig megcsodálom. Itt különösen szépen épített,  apró kövekből van felrakva. 






A kukoricások a vetemények nagyon szépek, Jól fejlődnek legtöbb helyen az öntözés megoldott.




Az út jól van jelezve a galíciaihoz hasonló kövek állnak a fontosabb pontokon és sűrűn vannak felfestve a sárga nyilak is. A mai nap csak egyszer néztem el egy kereszteződést, de az sem volt nagy kitérő. 




Pedra Furada nevű híres követ véletlenül sikerült megtalálnom. A helyi legenda szerint a mártírhalált halt Szent Leocadia itt lett eltemetve, a keresztények római üldözése idején . A toledói keresztények,  a sírkövön kör alakú lyukat hagytak, s amikor a szent csoda folytán feltámadt, a lyukon át kimenekült a sírból. Még ma is szokás, hogy a lányok szertartásként átbújnak a nyíláson.





Amíg tegnap senkivel nem találkoztam az úton a szállásig, ez a nap jó beszélgetésekkel telt. 

Pedra Furadanál találkoztam két dán lánnyal és egy darabon beszélgetve együtt haladtunk. Tegnap a kávézóban két diák lánnyal találkoztam Dániából, szegényeknek már a második nap vízhólyagos lett a lábuk. 





Barcelinos  előtt egy svéd házaspárral találkoztam kicsit beszélgettünk a férfi mutatta hogy ő a botjáról elvesztek a gumi végek és így a kockaköves, aszfaltos úton nem kapaszkodik a bot. Pont eszembe jutott hogy a hátizsákomban van egy pár tartalék gumi vég, hát neki adtam Ő meg nagyon örült . Mindenféle nyelveken megköszönte, nekem pedig jó érzés volt segíteni. Az jutott eszembe, hogy talán már akkor meg volt írva, hogy ez lesz a rendeltetési helyük, amikor a táskámba raktam őket. 





Zarándok emlékhely Rates után

Aztán egy kedves hölgy jött szemből aki már Santiago ból gyalogolt visszafele Portóba, ahol lakik vele is jót beszélgettem, egy zsemlével is megkínált🙂. Később még ketten jöttek ellenkező irányból, egy francia hölgy Arlesból gyalogolt, és egy Koreai bácsi Santiagótól. 



Barcelos előtt kicsit eleredt az eső, elővettem az esőponcsót, aztán észrevettem egy bárt a másik oldalon és mivel 10 óra volt úgyis terveztem egy megállót. Cafe con leche és egy kroaszant kértem és ez általában már vacsoráig kitart🙂. Mire megettem el is állt az eső



A mai úton Barcelos volt az egyetlen nagyobb város amin átjöttem. Szép a belvárosa, itt áll a Bom Jezus da Cruz templom, melyben a város piacterén a földben 1504-ben talált fekete keresztet őrzik. Minden évben megrendezik az “500 éves kereszt” ünnepét.










A peregrina szobra


Jól esik a sétálás . Napközben kétszer háromszor is megállok megnyújtani a comb izmokat.  Örülök hogy Márti nővértől megtanultam ezt.  Utána az izom úgy érzem egész jól visszanyeri a rugalmasságát. 








Fél háromra érkeztem meg a szállásra, a mai táv éppen jólesett. Ezt a napot is szépé tette  a változatos természeti és épített táj képe és a kedves zarándokokkal való találkozások. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések