2. Nap Taizében

A Taizében töltött hét számomra egyben felkészülés is a Caminóra. A korábbi útjaimat is mindig megelőzte valamilyen olyan élmény amely valahogy segített „zarándokká válni”. Ilyen volt a roncesvallesi vagy a le puy-i felemelő zarándokmise, a portugál utak előtt pedig Fátima és Braga csendje. Taizé is ilyen hely: segít lelassulni, elcsendesedni, és kicsit félretenni a hétköznapi zajokat.

Ma hat önkéntest kerestek az étkezések körüli segítséghez. Kedvemre való feladatot kaptam: 

egész héten én én szállitom majd ki és reggeli után gyűjtöm majd össze a megmaradt csomagolt ételeket, és egy kis húzós kocsival visszaviszem őket a raktárba. Vicces félreértés volt, hogy amikor a “car”-ról beszéltek, egy ideig azt hittem, valami igazi autót kell majd vezetnem.

Később bibliai elmélkedés és kiscsoportos beszélgetés következett. Finnekkel, hollandokkal és olaszokkal kerültem egy csoportba. Sajnos gyakran meghaladja az angol nyelvtudásomat a beszélgetés tempója és mélysége. Lehet, hogy legközelebb másik foglalkozást választok majd.

Azt is megtudtam, hogy két magyar él itt Taizében. Orsi szervezőként dolgozik, András testvér pedig a közösség tagja. Az esti ima után a testvérek még ott maradnak beszélgetni azokkal, akik szeretnének odamenni hozzájuk. Megpróbálom majd megkeresni András testvért, de a biztonság kedvéért hagytam neki üzenetet is a szervezőirodában, a La Moradában.

Az énekes imák továbbra is számomra a hely legkülönlegesebb részei. Naponta háromszor vannak, mindig étkezések előtt. Az énekek között hosszabb csend következik, amelyet mindenki imádságra vagy egyszerű csendben maradásra használ. A dallamok nagyon egyszerűek, sokszor csak egy-két sor ismétlődik újra és újra — mégis egész nap az emberben maradnak.

Belépéskor mindenki kap egy énekes füzetet. Huszonkét dal magyar fordítása is szerepel benne.

Megpróbálok ide beilleszteni egyet azok közül, amelyeket ma énekeltünk:

Taizé-ének a YouTube-on

A jellegzetes taizéi keresztet és a galambmotívumot egy svájci grafikusművész tervezte a hetvenes években.

Most körülbelül ezren lehetünk itt, de Orsi szerint a hét közepére akár három-négyezer ember is érkezhet, mert Franciaországban Áldozócsütörtők ünnepe lesz. Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd ennyi emberrel együtt énekelni.

Jó döntés volt megvenni az esernyőt, mert nagyon változékony az idő. Egyik pillanatban süt a nap, a következőben pedig szakad az eső, erős széllel.

Annak is örülök, hogy végül a hálótermet választottam. Hűvös van, és az eső néha egész hevesen veri a sátrakat.

Ennyi embert étellel ellátni nem lehet egyszerű feladat, mégis nagyon jól megszervezik. Az ételek egyszerűek, többnyire egytálételek, de valahogy mégis franciásan ízletesek.

Az első ebéd például zöldbabos krumpli volt, mellé kaptunk néhány szelet felvágottat, sajtot, narancsot és kekszet. Meleg italokat bármikor lehet készíteni: tea, kakaó, kávé és tejpor mindig van kikészítve.

A reggeli is tipikusan francia: vajas bagett és egy darab étcsokoládé. A skót szobatársam azért ebből is készített egy szendvicset😂.

Jólesik ez az egyszerűség. Nincs semmi különös benne — a csend, az énekek, az eső és a sok különböző ember között kellemesen telik az idő. Talán pont erre volt most szükségem a Camino előtt.