3. nap – Taizében

 

Egyre inkább otthon érzem magam itt

Különösen el tudom képzelni, milyen nagy élmény lehet ez a fiataloknak. Mindenki kap valamilyen kis feladatot, és az egész sokezres közösség úgy működik, mint egy hangyaboly. Reggel mindig meglepődöm, hogy amikor negyed kilenckor indulok a reggeli szállítással, a szorgos kezek már előkészítették a ládáimat. És biztos az ételosztók is hasonlóan vannak ezzel, amikor az ima után egyszer csak ott találják az asztalon az előkészített ennivalót.

Nemcsak a fiatalok élvezik ezt. Én is.

Este a konyhára kerestek mosogatni segítőket. Újabb kellemes élmény lett belőle, és megint sikerült néhány új emberrel megismerkedni.

Joëlle sajnos már továbbindult, pedig vele tudtam a legjobban franciául gyakorolni. Szerinte nagyon jól megy, bár ez lehet, hogy inkább ez csak franciás udvariasság. Ha egy ragot eltaláltam azért már “bravo t” is kaptam.  De már annak is örülök, ha többnyire megértik, amit mondani szeretnék.

A többi új ismerősöm egyelőre inkább angolos. Mindenki kedves és nyitott. Mind nagyszerű emberek Maria németországból tizenöt éves kora óta jár vissza . Reggelinél a finn Annával ( a füzetén , a táskáján mindenütt mumin szereplők😆) , a skót férjével és a német Antjéval beszélgettem. Antje néhány magyar szót is tud, mert a nagyszülei kitelepített svábok voltak, és az édesanyja még a Balaton-felvidéken született.

Esik az eső, de most valahogy ezt sem bánom. Az előrejelzés szerint a jövő hétre már szép idő várható, és ennek örülök.

Délután elsétáltam a közeli Ameugny faluba. Régi kőházak sorakoznak benne, de az újabb épületek is szépen illeszkednek a tájhoz, egyszerűek és visszafogottak. Szép vidék ez — a cseresznye már pirosodik.

A szerzetes testvérek kizárólag az általuk készített kézműves tárgyak eladásából élnek. Ezeket az ajándékboltban lehet megvásárolni.

Ma délután végre kicsit kisütött a nap, és jólesett kimenni a természetbe. A térképen láttam, hogy a völgyben található a Saint-Étienne-forrás. Egy kis tanösvény vezet le hozzá, közben evangéliumi jeleneteket ábrázoló állomások vannak kihelyezve, és a kiindulópontnál többnyelvű füzetet is lehet vinni.

Lent egy kis tó, híd és néhány hattyú fogadott. Nagyon szép hely.

Az éjszakák is nyugodtak itt. Most már csak négyen vagyunk a hatszemélyes szobában. Szokatlanul sokat pihenek itt: tíz körül lefekszem, füldugóval alszom, és reggel csak nyolckor kezdődik az ima. Nekem pedig 8:10-kor indul a reggeli „kiszállitás”.

A holnapi áldozócsütörtök Franciaországban nagy ünnep és munkaszüneti nap, ezért rengetegen érkeztek ma buszokkal, főleg német fiatalok. A reggeli imára már meg is nyitották a templom mozgatható falait, így kétszer akkora lett a tér. Lehetünk vagy háromezren. Fehérban ők a szerzetesek. 

A csend fenntartására a templomban húsz-harminc fiatal önkéntes figyel. „Silence” feliratú táblákat tartanak a kezükben, és ha valahol beszélgetés indul, mosolyogva odalépnek és csak a táblára mutatnak.

És különös módon ez működik. Ennyi ember között is olyan csend tud lenni itt, amit otthon néha egyedül sem könnyű megtalálni