0. nap – Cluny felé, majd úton Taizébe

 

A busz valamivel este hat után érkezett meg Clunyba. Én rögtön a kemping felé indultam, hogy még világosban le tudjak pakolni. A recepción azonban már nem találtam senkit, csak egy felirat fogadott, hogy hat óra után nincs bejelentkezés.

Kérdezgettem a körülöttem lévőket, látták-e a tulajdonost, de csak mosolyogva azt tanácsolták, nyugodtan verjek sátrat, bőven van hely. Találtam is egy szép, árnyas füves részt. A recepción hagytam egy cetlit, hogy zarándok vagyok, így alakult, és elnézést kérek.

A mosdó és a vécé is tiszta, rendezett volt. Miután felállítottam a sátrat, elindultam megnézni az apátság romjait.

Az óváros körülbelül húsz perc sétára van a kempingtől. Egy kis középkori hídon át vezet az út, utána keskeny utcák következnek régi kőházakkal, apró ajándékboltokkal és kiülős éttermekkel. Az egész városnak van valami csendes, időn kívüli hangulata.

Egy kis téren leültem megenni a zarándok-vacsorámat, és közben a velem szemben magasodó templomromot néztem.

Clunyt valaha „a középkor Vatikánjának” nevezték. A 10–12. században Európa egyik legerősebb és legfontosabb szerzetesi központja volt, több mint ezer kolostor tartozott hozzá, és a clunyi reform az egész nyugati kereszténységre hatással volt.

Ezután körbesétáltam az apátság romjait. A Cluny III templom a maga korában a világ legnagyobb keresztény temploma volt. Csak évszázadokkal később, a római Szent Péter-bazilika építésével előzték meg. Közel 187 méter hosszú lehetett.

A megmaradt tornyok és a rekonstrukciós képek jól mutatják, milyen hatalmas lehetett egykor ez az épületegyüttes. Ma már csak töredékei állnak — a francia forradalom után szinte teljesen lebontották, és körülbelül tíz százaléka maradt fenn.

Mégis különös ereje van a helynek. Olyan érzés, mintha a középkor fénykorának egy darabja maradt volna itt.

Tovább sétáltam a kis utcákon. Egy félreeső utcában, amely valaha az apátság része volt, ma is áll a Tour des Fromages, az egyik fennmaradt torony.

Már sötétedett, mire visszaértem a kempingbe. Zuhanyzás után gyorsan lefeküdtem.

Reggel korán ébredtem. Összepakoltam, és hat óra körül már az útról hallottam az öreg apátság harangját.

Taizé felé egy régi kisvasút nyomvonalán kialakított kerékpárút vezet. Innen még szépen vissza lehet látni Clunyra.

Csodás ez a vidék. Nem véletlen, hogy Cluny a Santiago felé vezető utak egyik fontos állomása lett. Sok a zarándok, és az egész környéknek nyugodt, békés atmoszférája van.

Clunyban különös módon maga a „hiány” is az élmény része. Nem elsősorban a megmaradt falak monumentalitása hat az emberre, hanem annak az elképzelhetetlen múltnak a súlya, amely egykor itt létezett.

Ez még nem Aubrac vidéke, de errefelé is sok a tehenészet. Már hajnalban hallottam őket a kempingből, ahogy türelmetlenül bőgtek az etetés előtt.

Az egykori vasútállomásból hangulatos kerékpáros pihenőhelyet alakítottak ki. Közben eléggé rákezdett az eső, így ide húzódtam be

tízóraizni.

Taizé innen már csak két kilométer

Talán nem véletlen, hogy Roger testvér a második világháború idején éppen ide hozta a közösségét — ebbe a csendes tájba, amely mintha Cluny egykori spirituális erejének csendes folytatása lenne.