23. Nap. Le Mourelot-Condom


 Egy fél órát tölthettünk a donatívós terülj-terülj asztalkánál, amit szintén a kedves házigazdáink, Romain és Antoine üzemeltetnek. 



Aztán három órakor bementünk a 20 méterrel beljebb álló házba. Romain elmondta, hogy tavaly vette meg ezt a házat, az első évük ez. Látszik rajtuk, hogy lelkesek és szeretik csinálni. A nappaliban sok Santiagói fotót láttam. 




Minden szolgáltatásuk adományos, becsület kasszás, még talpmasszázs is van. A mosógépet igénybe is vettük, hármunk ruhája belefért.



Úgy néztem, hogy jó idő lesz, úgyhogy mondtam én majd a sátorban alszom. A Brémai Kristine köztünk úgy látszik a legjobb meterologus, azt jósolta esni fog éjjel és lám igaza lett.



 Megcsináltam a sátrat, zuhanyoztam, kiültünk a kertbe. Finom illatok jöttek a konyha felől. 



Hét órakor Romain szólt hogy kész a vacsora. Mindig vegetariánus ételt készítenek. Nagyon ízletes volt a vacsora. 




Előétel répa, zeller, paradicsom saláta öntettel.

Utána cukkinis édesburgonyás főtt étel szója kockákkal, rizs körettel

Desszert brownie fagyival. 



Nagyon jó vacsora volt, nem csak az étel, de a srácok kedvessége figyelmessége is. 



Én utána már csomagoltam holnapra a cuccaimat, de még akinek volt kedve gitároztak, énekeltek nekik bent a házban. Ezt kihagytam, korán lefeküdtem. 



Éjjel többször is hallottam , hogy kopog az eső a sátor ponyván. Most legalább ki lett próbálva, jól állja az esőt. Arra kell majd csak figyeljek, hogy amint alkalom lesz kitegyem száradni. 



Reggel korán ébredtem, bár mára csak rövid távot terveztem. De ma el kell ugranom Moissacba is. Írtam már, hogy az otthonról küldött kis csomagomat a Moissac i postára címezték a fiúk. Csakhogy  valami akadály miatt nem érkezett meg mikor ott tartottam négy napja.

Most írtak, hogy megerkezett, hát innen még elég jól megközelíthető. Egy és negyed óra utazás az amit négy nap alatt megtettem gyalog🙂Öt előtt reggeliztem






Korán ilyen szépségekkel lehet találkozni.



Condomig majdnem végig fejlámpával mentem. 



A kanyargó út vezette tekintetemet a távolba, ahol a város hirtelen tűnt fel, mintha egy mesekönyv lapján rajzolódna ki. A katedrális tornya aranylón ragyogott a  sötét háttérben.





A busz indulásig az időt a katedrálisnál töltöttem. Gigantikusan nagy épület, csodálatos faragványokkal. Nézzétek ezeket az áttört faragványokat. 






Meg belül is. 





A híres szoborcsoport a Gascogne i muskétások. 



Szeretem a tömegközlekedést kipróbálni másutt is. A franciával eddig nagyon jó tapasztalataim voltak. Jó a tájékoztatás és pontos. 




Moissacban a postát gyorsan elintéztem, 

mivel legutóbb az apátság belső udvara már zárva volt, azt szerettem volna megnézni. 



Most jobban megnéztem az apátság bejáratát is. Jézus trónol, jobb karját áldásra emeli, bal kezét az Élet Könyvén tartja; Máté a szárnyas ember, Márk az oroszlán, Lukács a bika, János pedig a sas. A jelenetet a Jelenések könyvének 24 véne tölti meg, mindegyikük egyik kezében egy hangszert, a másikban pedig egy kelyhet tart.






Aztán a turisztikai irodán keresztül bementem a belső udvarba. A világ egyik legszebb kerengőjének tartják, 76 márványoszlopa van ,  számtalan finom faragással. 

Bibliai témákat vagy a szentek életét illusztrálják. 






Kicsit már ismerem a várost, az Inter Spárban vettem francia salátát és csendes helyet keresve felmentem a Karmelita kápolnához, ahol laktam. És megebédeltem a padokon. 




Közben az esti szállásom is megbeszéltem, még azt is hozzá tudtam tenni hogy 7 után érkezem. Ez új elem volt:). Most már a hazafelé járatra várok. Pihenős, érdekes nap volt a sikerélmény jó érzésével.🥰




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések