15. Nap. Labastide Murat-Béars

 





Ma sem maradtam gyümölcs nélkül. :).         


    Joachim Murat Napóleon sógora és egyik legvitézebb tábornoka , később lefejezték. Ebből a városkából származik, ahol megszálltam. 



Mivel minden kaja tartalékomból kifogytam és láttam hogy ezen a településen egy nagy bevásárlóközpont van , először oda navigáltam. Kaptam mindent, diszkont árakon. Bagettet , banánt, kis konzerveket, zabpelyhet.  Több napra előre vásároltam, mivel holnap vasárnap minden üzlet zárva lesz. 



Azután a szállásomra igyekeztem. Meglepetésemre a Lakapellába már megismert párizsi Mathild és a barátnője itt voltak. Később még egy férfi érkezett aki ellenkező irányból járja az utat.




Nagyon szép a szállás a négy ágyas alvó helyek külön kis boxokra vannak osztva én nekem egy külön rekesz jutott. A háziasszonyunk is kedves és mint kiderült jól főz is.





Hétkor kezdődött a vacsora, Aperitív gyógynövényes itallal. Előétel saláta volt.




Utána csirkemell különféle köretekkel



Végül kecskesajt és túrós desszert. Nagyon finom volt minden.





Reggel a lenti társalgóban készülődtem, negyed hétkor indultam el. 





Napokig borúlt idő volt, most kiderűlt. Láttam napkeltét is.





Végre egy francia őz



Az előbb egy veteránautó száguldott el mellettem.  Nagyon szép ikonikus francia kocsikat látok néha a falvakban. Citroen cv2 Renault 4- es sok van, de Peugeot és Renault is akad.







Megszoktam nézni ha Úton vagyok,  a telefonomon az egészségi paramétereimet. A Caminon mindig meglepődöm, hogy mennyire egyértelműen egészségesebb itt az ember. Csökken a nyugalmi pulzus számom és jócskán emelkedik az elégetett kalória mennyisége az utóbbi 15 nap átlagában. Ezért nagyon jó a Caminó mindenkinek ha egy kicsit stresszes vagy pár kilót le szeretne dobni,  gyógyul a test és a lélek. 




Folyóvölgy, rétek, mészkősziklák, szép a táj. Kevés falu esik ma útba, csak néha nyaralók és tanyák. 





Szent Martin nagyon szép régi falu a temploma erőd is egyben. 






Megint magas szikla falak közt haladók a ‘Le Vers’ folyó völgyében. Mintha a Békás szoros ban lennék ‘Vers’ -nél Majd belefolyik a gyönyörű Lot folyóba



Csodás kő képződmények vannak.  ez a szikla például a közepén lyukas. Több helyen barlangot is láttam. 




A fatörzseket pedig itt a völgyben vastagon lepi a moha

 





Egy vízmű műtárgynál álltam meg ebédelni.





A mecseki erdőkre hasonlít a flórája ennek  a meszes vidéknek, az út tele van szúrós csodabogyóval.

 

Szép nap, szép út – ez a nap is ajándék volt.😊


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések