12-13. Nap , zarándokfogadó szolgálat
Gyorsan elszaladt ez a két hét. Ma délután érkezik már a váltásunk, Erika és Eszter. Holnap adjuk át a feladatokat, az lesz nekik a betanulási napjuk. És csütörtökön már utazunk.
Vasárnap délután egy nagyon jót bicajoztam. Klári alánlotta, hogy menjek Villoria de Órbigoba, ami egy közkedvelt kiránduló hely kb. 8 km-re Orbigótól.
A telefonnal navigálva elég könnyen megtaláltam. A második település Orbigótól. Az első egy szép kisváros, onnan több alternatív utat is jelzett a térkép.
Odafelé az Orbigó folyó melletti utat választottam. Szép volt, egyik oldalon a folyó, másikon nyárasok, de eléggé rázós földút. Visszafelé az aszfaltos bringauton suhantam.
Villaria után egy szép monostor mellett halad el az út.
Piscina Fluvial Villoria de Órbigonál a folyó vizét bevezették egy medencébe, ott fürödnek az emberek. Van természetesen Café bár, meg hely, ahol a többszáz kocsi parkol.
Hétfőn már rutinosan csináltunk mindent. A Muxiából hozott adományos túrabotok közül is 3 db gazdára talált. Egy Madridi tanár botja eltört útközben, neki csak 1 db-ra volt szüksége. Később jött egy brazil lány aki fájlalta a térdét, pedig most következik majd a Cebrerió hágónál az Út legnagyobb emelkedője. Ő egy pár Decathlonosat kapott Rózsa által küldöttekből, nagyon boldog volt vele. .
Ezen a napon volt Klári névnapja. Ebéd utáni kávézáskor emlékeztünk meg róla.
Kitudódott, hogy nekem szülinapom lesz másnap. Remélem nem terveznek a lányok ceremóniát.🙏🤞Aki ismer, tudja, hogy nem igazán szeretek a középpontban lenni🙂.
Délután még a szieszta idején a strandra mentem megint. Most még kevesebben voltak, mivel hétköznap. Jólesett a kétszer tíz hossz amit úsztam.
Reggel összebeszéltünk, hogy kicsit korábban kelünk, mert most van a perseidák meteorraj maximuma. Fél hatkor még tök sötét volt és jól láttunk két nagyobb és három kicsi meteort. Egész nap ásítoztunk és álmosak voltunk🙂.
Ma délelőtt Klári bevitt minket Astorgába. Bevásárlást intézte a Mercadonában, mi meg kimenőt kaptunk háromnegyed 12-ig. Reniék a könyvesboltba mentek.
Én két éve a katedrálist csak kívülről néztem meg, most itt volt az alkalom bemenni. Nagyon gyönyörű, illik ide a Burgos-Leon-Santiago székesegyházak sorába.
Természetesen a Szent Jakab és Caminó szimbólumok hangsúlyt kaptak a díszítésnél. Atya mondta, nézzük meg a bejárat feletti domborművet, evangéliumi jelenet amint Jézus meggyógyít egy vakot. Ezen is a vakot Caminós zarándokként jelenítette meg a művész.
Belül is nagyon szép különösen a Szent Jakab kápolna.
A katedrális melletti épületen Anita mutatta , hogy ez női börtön volt a középkorban és ezen a kis ablakon lehetett beadni ennivalót a raboknak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése