21.nap Vilaserio- Santiago de Compostela

Sajnálom, hogy már az utolsó zarándok napom következik. Úgy érzem most, jó lenne még tovább menni. Megszoktam a zsákot, a séta ritmusát és befogadni az újabb és újabb élményeket. Nehéz lesz vissza szokni. Az élet itt olyan egyszerű, az alap szükségletekre korlátozódik, legyen hol aludni és enni valamit. 

Néha azért egészen jó ételeket sikerül enni, mint például ma is. 

A szállásom étterme kínált zarándok menüt, mivel kis falu ez is , más lehetőség híján kértem én is salátát és csirkét sült krumplival. 

Nagyon nyugis kis hely, pár házból áll az egész. Háromkor az étterem is bezárt, csak 8 kor nyit ki, sziesztáznak. 

Kiültem rejtvényt fejteni és élvezem a szép tájat. 

Az alberguében rajtam kívül csak egy idős Kaliforniai házaspár van, akik Leontól zarándokoltak idén. 

Larry a repülőgép iparban dolgozozott, Jane pedig nyelvész professzor. A nyelvjárások a szakterülete és nagyon örült nekem , szakmai szempontból is, mert még magyart nem hallott angolul beszélni, csak németet.🙂Mondtam hogy nem vagyok jó példa mert nagyon rossz az angolom, de neki nagyon tetszett.🫣 

Nagyon jók ezek a beszélgetések. Fontos, hogy merj  nyitott lenni mások iránt.

Szólítsd meg bárkit, ha van közös témátok, abból baj nem lehet. Viszont ha elszalasztod a lehetőséget mindig bánni fogod. Ki tudja mi a sors célja ezzel a találkozással? Minden véletlen találkozás új univerzumokat nyithat meg előtted. 

 🙂Ez is az egyik amit tanultam a Caminón , hogy nyomot hagyunk egymásban én lettem számukra     ‘ Georg the forest ranger. ‘ és én sem felejtem el őket biztosan. 

A futó találkozásoknál Georgként szoktam bemutatkozni, hogy ne kelljen betűzni a Zsoltot🙂. Ami nem is nagy csalás mert a második nevem György. Ezt Zsófitól tanultam tavaly aki a vendéglői rendelésnél  Sophia-nak keresztelkedett át🙂

Az albergue egyébként nagyon takaros volt, megérte a 12 eurót. 

Fél hatkor indultam reggel, sötétben , fejlámpával. Az idő kellemes, de kicsit szeles volt. Az eukaliptuszos lombjai susogtak, meg még valami ütemes susogást hallottam, amire nem tudtam rájönni mi lehet. Mikor kivilágosodott, láttam hogy a hegygerincen végig szélkerekek forognak. 

Negreirában álltam meg pihenni fél kilenckor egy kávézóban, a szokásos frissítőre. Croassan finom volt, A kávéhoz kaptam ilyen olajban sült fánk ízű sütit, amit már sok helyen láttam,

A városka gyönyörű.

Negreira után elértem a A "Ponte Vella" hidat, ami a XIII. században épült, egy Szent Jakabos csoda helyszíne is. 

A hely Finisterrai út egyik legegyedibb történelmi komplexuma. A hídon kívül a San Blas-kápolna (XVIII), neoklasszikus stílusban, neoromán apszissal és a karmeliták címerével; magtár, galambdúc, kőkereszt, vízimalmok, napórák, restaurált házak, címerek, méhes szekrények a falakon... a világörökség része.

hagyomány szerint a Negreira folyó partján az isteni beavatkozás lerombolta a  hidat, amely megmentette Santiago apostol tanítványait a római katonáktól, amint a jelenetet a Negreirai zsinat pajzsa megörökítette. 

Itt sok van ebből a fajta fenyőből a nagy tobozokkal

Ez az utolsó kép egyben a túrabotjaimról. Santiago előtt odaajándékoztam őket egy testes spanyol lánynak aki a hosszú meredeken két fáról letört bottal segítette magát felfelé. Nagyon hálás volt érte. Hat euro volt csak a két darab, Engem bőven kiszolgáltak a repülőre pedig úgysem vihetném fel.  Hadd mesélje majd mint Caminós csoda történetet😀

A helyiek figyelmes segítőkészsége megható. Ma háromszor is megtapasztaltam. Egyszer egy család a kertben ebédelt és mikor elhaladtam előttük kiabálva ugrottak fel az asztaltól és szaladtak a kerítéshez mutatni a helyes utat. Aztán egy bácsi mutatta a jó irányt a teraszról. Később a külvárosban direkt próbáltam egy rövidítő úton menni, egy kertészkedő néni kedvesen de ellentmondást nem tűrően visszaterelt az igazi útra. 

Délben egy kis falu bárjában finom burgonyakrém levest ettem. 

Bár idén  már kétszer beérkeztem, eddig csak átutazónak éreztem magamat Santiagóban, hiszen még várt az Út. Most úgy érzem megérkeztem, nem kell sietni az idei zarándoklatom a végéhez ért.

Nagyon szép ebből az irányból is beérni a városba. Már az a hely is, ahonnan először megpillantjuk a Katedrálist. 

Aztán jón San Lourenzo-i tölgyes park, egy kicsi és barátságos öreg tölgyes. 

Mellette áll a San Lourenzo de Trasouto - egy középkori ferences kolostor . A tábla szerint a kolostor közepén egyedülálló bukszus kerttel rendelkezik; a melléképületben reneszánsz és barokk műalkotások is találhatók, templomának főoltára pedig carrarai márványból készült. 

A Katedrálishoz, az Obradario térre a barokk San Fructuoso templom mellett jutunk be. A tetején négy szobor található, amelyek az óvatosság, az igazságosság, az erő és a visszafogottság erényeit ábrázolják. 

A terv szerint három óra után megérkeztem.