5. Bakonyszentlászló- Pannonhalma
2024. március 16.
Zuhanyozás és átöltözés után megrendeltem a helyi pizzériából a vacsorámat házhozszállítással. Amíg vártam az étel megérkezésére a nappali könyvespolcán talált könyvet olvasgattam a cserépkályha melletti fotelban. Mihail Solohov: “Emberi sors “című novelláját találtam meg , amit tudtam, hogy nagyon jó olvasmány -Nóbel díjas is-talán még érettségi tétel is volt, de soha nem olvastam még. Nagyon tetszik , otthon majd befejezem. A cserépkályha kellemes meleget csinált a lakásban. Nincs wifi a házban, de legalább most megtanultam , hogyan töltsem fel a fotókat saját mobil adatforgalommal a tárhelybe. 6 óra körül megérkezett az étel futár meghozta a rántott húst görög salátával.
Jól esett nagyon, vissza pótolta az elfogyasztott kalóriákat. Korán lefeküdtem regenerálódni.
Reggel ötkor ébredtem és mikor kinéztem csendesen esett az esö. Elő is készítettem az esőponcsót. Szerencsére mire összekészülődtem , megettem a szokásos műzli reggelimet és 7- kor útnak indultam addigra elállt🙂.
Ma nyitva vannak az üzletek. A Coop boltban megvásároltam a tízóraira valókat.
Ebben a faluban különösen kedves emberek laknak, ahogy a Camino partin Anna is beszámolt az itt tapasztalt kellemes élményeiről. Az utcán haladva kérdés nélkül is egy vörös képű falubeli megállított és megmutatta vásárlási lehetőségeket, látva, hogy zarándok vagyok. Majdnem olyan segítőkész a helyi lakosság mint Spanyolországban . És vigyáznak is ránk mint odakint a Gardián civil.
Látszik hogy közeleg az ünnep, Már sok helyen látni ilyen kedves, bár néha kicsikét giccses húsvéti installációkat.
Bakonyszentlászló után el is hagyjuk a magas Bakony zárt erdőségét a falu után szántóföldeken haladok keresztül
A mai összes kommunikációm annyi volt, hogy távolról integettem egy traktorosnak. Nem járt ma senki🙂.
Már 150 km-t jöttem a Camino Benedictuson de még egyetlen zarándokkal sem találkoztam viszont túrázó sok volt tegnap. A Magas Bakonyban sokszor találkozik a Szent Jakab út a Kéktúra útvonala. Persze ez csak az én Szubjektív véleményem , de összehasonlítva a két magyar Camino útvonalat, ha a Budapestről induló Camino Hungaro a magyar francia út , akkor a Benedictust a Nortéhoz hasonlítanám. Itt talán több a természeti szépség és a túrázó, a másik útvonalon pedig több zarándok találkozásos élményem volt.
Kedvenc Évszakom a kora tavasz . Sok helyen virágzik az ibolya másutt az erdő alját teljesen elborítja már egyik kedvenc virágom a kis téli zöld.
A tavaszi hérics is virít
Üde színfolt ilyenkor a piros csészegomba
Valaha nagy uradalom lehetett itt Gic faluban, a kastélyt most kezdik felújítani.
Nézzétek csk milyen szép kis helyet találtam a tízóraimat elkölteni.
11 körül egy kicsit csendesen elkezdett csepereg ni az eső a poncsót elő sem vettem csak az esernyőt nyitottam ki Gyuritól tanultuk hogy ernyővel is lehet túrázni . Ezeket a túra ernyőket rá lehet erősíteni a hátizsák vállpántjára . És két szabad kézzel tudod a botokat kezelni. Nemsokára el is állt az eső.
Később a nap is kisütött. Ravaszdon egy kávéval frissítettem fel magamat a nemzeti dohányboltban.
Innen már megpillantottam a 6 km-re lévő Pannonhalmi Apátság impozáns épületét. Nagyon szép nap volt ez is. 😀
Jó a csősál és az esernyő! :-)
VálaszTörlésKöszönöm! Az ernyőnek lehetne hosszabb is a szára :)
VálaszTörlés