3.nap Városlőd-Bakonybél

 


Vacsorára az induláskor vásárolt instant  jalapenós sajtlevest ettem meg. Nagyon jól esett. 



Utána körbe jártam a falut, megkerestem a boltot ahová reggel megyek vásárolni és megnéztem a hatalmas plébánia templomot. 



Az 1300-as évektől itt a Karthauzi rend kolostora állt.  A kolostorban élő, rendkívül szigorú életmódú néma barátok kódexmásolással és könyvkötészettel is foglalkoztak. Sok híres kódex és Corvina is itt készült. A törökök lerombolták a kolostort. A mai barokk templomot a hajdani gótikus templom alapjaira emelték. Többek között Hunyadi Mátyás, Beatrix királyné is meglátogatta a rendházat.




A kálvária is nagyon szép, felmentem megnézni. Éppen napnyugtára értem oda gyönyörűek voltak a fények







Reggel 6.05-kor léptem ki a szállás kapuján még sötét volt. Éjszaka nagy eső lehetett mert minden vizes volt. A Coop bolt felé vettem az irányt és vásároltam kiflit, szalámit és sajtot tízóraira. 



A terepfutó cipőm még szerencsére jól állja a vizet, pedig megjárta a francia utat és mást is. Sok volt a pocsolya és füves rész de száraz maradtam. 



A mai út eleinte legelők , tehenek mellett vezetett. Egy helyen nagyon szép kis kápolna állt. 






Azután majdnem egész nap bükkösben haladtam, jó minőségű makadám utakon. Pár helyen fakitermelő csapatok dolgoztak. Nagyon nagy ez a Bakonyi erdőség, három napja jövök benne és még csak a közepe előtt járok. A mi kis Börzsöny hegységünkben akármerre indulok egy nap alatt átkelek rajta. 





A Szénpajtai pihenőnél álltam meg tízóraizni, teázni majd kalóriával feltöltve folytattam az utat. Kellemes volt menni, nincsenek nagy szintkülönbségek. 





Egy helyen ezt a Bakonyi Stonehenge építményt találtam. A helyi ezoterikus egyesület állította, a nap-kövek valamilyen energiákat gyűjtenek. 





A mai út csak 20 km, nemsokára megpillantottam Bakonybélt. A birtokos még egy padot is felállított, hogy bárki gyönyörködhessen a panorámában. 





A faluban éppen annyi időm volt, hogy beüljek az apátsági templomba egy kicsit. Az imában mindannyian benne voltatok akik ezt olvassátok. 




A monostori gazdaságot , és épületeket nyáron szerencsére láttam már amikor az erdészeti vándorgyűlés helyszíne itt volt. Itt ér véget a mostani utam, viszlát Bakonybél tavasszal amikor majd folytatom a Caminót tovább. 






Szép volt ez a három nap. Tíz perc múlva indult is a buszom Zircre, ahonnan vonat visz haza Pestre. Az egy órás várakozás kávézással gyorsan elröppent🙂.







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések