1. nap Örvényes-Nagyvázsony
Régóta tervezgetem, hogy a Camino Benedictust is végig kéne járni. Két hete már majdnem nekivágtam a hosszú hétvégén, de akkor elkapott az influenza. Most remélem nem állít meg semmi, hogy az első három szakaszt megtegyem. Reggel az ötös vonattal indultam otthonról és 1/2 10-re már Örvényesen voltam a Camino Benedictus vonalán.
Sajnos pecsételő helyet nem találtam a faluban, Tihanyba pedig nem akartam vissza gyalogolni, elég messze van. A Tihanyi gyönyörű apátság, Belső-tó , levendulás és a kilátó környékén már úgyis sokszor jártam. A faluból kiérve szőlő ültetvényeken keresztül, majd szép felnyíló erdők között vezet az ösvény, gyakran ki lehet látni a Balatonra.
Mivel a reggeli sietségben az ultrakönnyű túrabotjaimat otthon felejtettem körülnéztem, hogy a svájci bicskámmal botokat vágják magamnak. Pár perc múlva éppen egy olyan erdőbe értem ahol az egész aljnövényzet nyíl egyenes túrabotnak való kis kőris fácskákból állt.
Az idő nagyon szépen alakult, sokat sütött a nap bár a szél néha erősen fújt.
Nehéz ilyenkor praktikusan öltözködni, szerencsére több réteget hoztam mellényt, széldzsekit, pulóvert és így tudtam mindig megfelelően igazodni az időjárási viszonyokhoz. Néha csak egy csősál vagy egy kesztyű felvétele is sokat segít a hőérzeten.
A mai szép erdei útba csak két kis település esett Vászoly és Vöröstó. Én az erdőben mindig otthon érzem magam.
Szép takarosak a falvak, látszik hogy fel vannak készülve a turisták fogadására sajnos a vendéglátóhelyek ennek megfelelően többnyire ilyen “ár csárdák” 😂 nem zarándokok, hanem nyugatnémet turisták igényeihez valók.
1/2 2-re Nagyvázsonyba értem a turista házban foglaltam szállást ahol én voltam az egyetlen vendég. A szállás remek a házigazda kedves, mindennel fel van szerelve amire egy zarándoknak szüksége lehet még mosógépjük is van amit most persze nem használtam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése