11. nap Armanteira- Vilanova de Aurosa
A szallásnál várni kellett egy kicsit, az ajtóra ki volt ragasztva, hogy sajnos ma előre foglalással megtelt a szállás. Nemsokára jött David az önkéntes és elkezdődhetett a becsekkolás. Ilyenkor a zarándok útlevelet és személyit kell odaadni. Megmutatják az ágyadat meg mi hol van és kapsz egy papír lepedőt, párnahuzatot. Ez a szállás annyiban furcsa, hogy az önkormányzati albergéket általában nem lehet előre foglalni, érkezési sorrendben lehet elfoglalni, ezt meg csak lefoglalni lehetett. Volt is némi reklamálás, mert a következő szállás 14 km-re volt, úgyhogy aki hoppon maradt, az taxit kellett hívjon. 🙁
Jó hogy Kata zarándoktársam foglalt mindnyájunknak helyet, mert itt sátrazás lett volna, köszönöm neki!
Este 7 órára átmentünk a ciszteci monostorba vesperesre és zarándok áldásra. Az út során ez az első alkalom, tavaly sűrűbben adódott lehetőség. Szépen énekeltek orgona aláfestéssel és négy nyelven hangzott el az áldás.
Utána megbeszélték nekünk a vendéglőben, hogy kapjunk vacsorát. Magunk fizettük a rendelést, vagy talán kedvezményesen, a vacsora jó közésség építő volt, 20-an összetoltuk az asztalokat és beszélgettünk, megismertük egymást.
A ír tanár mellettem ajánlott egy tájjellegű ételt, choriso kolbász, tükörtojások és sült krumpli. Bevállt a tipp, finom volt.
Reggel a szokásos időben indultam a Camino Partys Kata által ‘zöldmanók útjá’-nak keresztelt szakaszon. Egy hegyi patak mellett ereszkedik az ösvény lefelé az erdőben.
Mindenütt moha és páfrányok a köveken a talajon. A sötétben mintha elvarázsolt erdőben járnék. Egymást követik a zuhogók vízesések.
48 malom rom áll a patak mentén. A 17. században építették őket , fűrészmalomnak és gabonát őrölni.
Némelyik malomhoz ilyen szép romantikus történet is fűződik. Szerettem volna elolvasni de nem igazán világos. A google fordítója szerint így esett meg😂:
Mire kivilágosodott a patak kiért sík területre, itt még nagyobb vízimalmok állnak, van ahol három is egymás mellett. A földeken mindenütt szőlő ültetvények.
Később is végig a kiszélesedő folyó mentén haladt az út, szőlők mellett. Rengeteg halat láttam. Nagyon szép volt a mai szakasz.
Egy órára beértem Vilanova de Aurosába, ami a tenger mellett fekszik. Szép a tengerpartja három hidat is láttam ide jövet.
A szállás egy sportcsarnokban van, jó minden van ami szükséges, még a konyhában is. Érdekes, hogy minden szálláson ez a középkori stílusu mángorlós hidegvizes ruhamosó teknő van, az új építésűekbe is. Melegvízzel könnyebb lenne kicsit.🙂
Reggel a kikötőből indul majd a hajó Padronba és ugyanahhoz a kőhöz fogunk kikötni, mint kétezer évvel ezelőtt Szent Jakab apostol.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése